|
AZ IGAZÁN SZENVEDÉLYES SZERELEM by Ravenprincess
Ravenprincess 2007.08.13. 14:21
- Szia Kincsem!
- Szia Chris!
- Úgy várom már a hétvégét! Haverok, bogrács, sátor...
- Úgy ám! De azért jó lenne, ha vasárnap délután már itthon lennénk mondjuk négy körül!
- Addigra hazaérünk. A többiek is dolgoznak hétfőn.
Christian és Alice négy éve voltak egy pár. Még az egyetemen ismerkedtek meg, de a lázas egyetemi élet, majd később a megpróbáltatásokkal teli elindulás az életben sem rombolta szét kapcsolatukat. Sok mindenen túl vannak együtt. Mindig egymás mellett álltak, s barátaik sokszor hiányolták kapcsolatukból a kisebb vitákat. Szerintük ez adta volna meg azt a kis tüzet, amit nem láttak bennük. A körülöttük élők véleménye szerint, a pár mindig túl nyugodt volt, nem jellemző a kapcsolatukra a "szenvedélyes szerelem" kifejezés. Alice és Chris jókat nevettek mindig ezeken az élcelődéseken. Szerintük minden úgy volt jó a kapcsolatukban, ahogy ők csinálták. Óriási a ragaszkodás köztük, és imádják egymást. Bár szenvedélyes szerelemnek tényleg nem mondható az ő esetük.
Alice péntek délután (egy meglehetősen stresszes, nehéz nap után) rohant ki az irodájából, rengeteg papírral, irattal a kezében. Közben persze telefonált Chrissel, hogy fél órán belül otthon van, pakolhatnak, és már pattanhatnak is a motorra. Ahogy kilépett az ajtón, egy srác elsodorta őt gördeszkázás közben. A papírok szálltak egy kicsit a levegőben, majd a betonon ülő lány köré estek. A deszkás fiú is a földön ült, kb. három méterre Alice-től. Olyan meglepődött ázott kiskutya fejet vágott, hogy a lányból, mint a vulkán, mikor kitör, úgy tört ki a hangos nevetés. A fiú arra számított, hogy menekülnie kell majd (látszott Alice külsején, hogy szenvedélyes, erős jellem lehet), de végül ő is elkezdett nevetni. Odament a lányhoz, felsegítette, majd össze szedte a papírokat. Alice képtelen volt bármire is, mert szó szerint nevető görcsöt kapott.
- Ne haragudj, hogy elgázoltalak! Nem figyeltem oda eléggé. Megsérültél valahol?
- Nem, nincs semmi bajom. És köszönöm szépen!
- Na de mit?
- Nem emlékszem, mikor nevettem utoljára ilyen jót. Főleg egy ilyen nap után... Olyan fejet vágtál, hogy nem tudtam kibírni, hogy ne kacagjak.
- Értem. Esetleg meghívhatlak egy üdítőre?
- Jól esne, de sietek haza, mert elutazok a hétvégére.
- Nos, akkor jó utat és kellemes hétvégét kívánok! És a legfontosabb: kerüld a gördeszkás, óvatlan srácokat!
- Rendben! Szia!
- Szia!
Mikor haza ért Alice, és belépett az ajtón, akkor vette észre, hogy még mindig mosolyog. Tulajdonképpen helyes volt a srác. Barna félhosszú haja volt, kb. a füle aljáig érhetett, és nagy szürkés-kék szemei voltak, szép, ízlésesen vastag szemöldökkel. És nagyon szép telt ajkai voltak! Megint elmosolyodott magában. Még mindig az ajtónak támaszkodva állt. De nem érdekes. Úgysem látja többet. Meg amúgy is... Chrisnél jobbat úgysem talál. De mikor fölé hajolt, és kezet nyújtott neki, hogy felsegítse, abban a pillanatban mintha egy percre megállt volna az idő, csak néztek egymás szemébe... De nem érdekes. Itthon van. Vége. Elég.
- Kicsim!
- ...
- Hahóóó! Kicsim!
- Igeeen?
- Szóltam Neked. Nem hallottad? Mintha el lennél varázsolva.
- Bocs, a mai napon járt az eszem.
- Történt valami?
- Úgy különösebben semmi. Kivéve, hogy az irodából kifelé jövet elgázolt egy gördeszkás.
- Jól vagy? El is tűnt, mi? A kis szemét!
- Nincs semmi bajom, és nem is tűnt el! Segített, rendes volt. Lényegtelen. Pakolunk? Neked milyen napod volt?
- Pakolhatunk. Átlagos. Most így nyári időszakban semmi nem történik. Elég uncsi... De majd a hétvége! Az tuti nem lesz uncsi!
- Az biztos!
Chris átfogta Alice derekát, és megcsókolta, majd megölelgette. Megvizsgálta a lányt, biztosra akart menni, hogy a gördeszkás semmilyen nyomot nem hagyott rajta. Arra már nem is gondolt, hogy a fiú nyomait, amit maga után hagyott, nem a lány testén kellene keresni, hanem a lány lelkében...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
