Bar�tod

Szavakkal , a szavak�rt, Ad�nak, Neki, T�rsamnak, �s mindazoknak, akik kitartottak bar�taik mellett a csal�d�sok �jszak�j�n, amikor senki m�sra nem sz�m�thattunk.

*

S�t�t, elhagyatott, kihaltnak t�n� v�ros repedezett flaszter�n koppannak l�pteim. Az �jszak�ban sz�raz, �sdi szag� sz�l motoz.

Nem tudom, hogyan ker�ltem ide. N�lamn�l nagyobb hatalmak engedt�k ezt meg nekem, �rzem, de valahogy nem b�r �rdekelni. M�skor mindenekfeletti tiszteletet �rezn�k, de ez itt egy m�sik vil�g, �s t�rv�nyszer�s�gei r�m is vonatkoznak, lelk�lete bel�m sziv�rog: k�z�mb�s vagyok, vad, �s kegyetlen, m�g �nmagamhoz is.

Mellesleg, ki m�shoz lehetn�k? Halott a v�ros. Poros, neh�z k�rpitok, s�t�t, sz�ette b�torok szag�t �rzem. Hidegre h�lt gyertyaviasz, naftalin �s r�g kisz�radt gazok szag�t; rozsd�s csaptelepek szag�t, amelyekb�l ki tudja, mi�ta nem folyt v�z; hom�lyos, porlepte ablak�vegek, p�kh�l�k szag�t; r�g haszn�lt ed�nyek, kih�lt t�zhelyek szag�t.

H�t mire ide�rtem, minden elpusztult? Elk�stem volna?

Nem. A f�l�m magasod� t�mbh�zak ablakainak n�melyik�b�l s�lyos tekintetek k�s�rik utamat. Nem �lnek ezek a szemek sem. Ha t�nylegesen l�tn�m �ket, tal�n tompa halpikkely – sz�n�ek lenn�nek; de nem l�tom, csak �rzem. K�vetnek, k�v�lr�l �rkezett idegent; megt�rnek, de nem fogadnak el.

Mi�rt t�rnek meg egy�ltal�n? �rzik rajtam az elm�lt l�tid�ket? Vagy t�rsam erej�t? Ismer�seimet ebben a vil�gban, vagy azt, aki �n magam vagyok?

Meg�llok egy utcai l�mpa s�padt f�nyk�r�ben, feln�zek a h�zakra. Nem l�tok, nem �rzek �letet; de azt igen, hogy figyelnek. Nem sz�lalok meg, de gondolataim harsognak.

Bar�tom�rt j�v�k. Ne tartsatok fel!

Nem kapok v�laszt; l�tsz�lag nem t�rt�nik semmi k�l�n�s. Nem seg�tenek, de nem is akad�lyoznak, amikor tov�bbindulok. �rdekes viszont, hogy elnehez�l� �rz�seimmel ford�tott ar�nyban l�pteim egyre k�nnyebbek lesznek, �rz�keim ki�lesednek. D�monok, vagy Vad�szok aj�nd�ka? Hihetetlen intenzit�ssal �rzem a szagokat, hallom a hangokat, �s tiszt�ban vagyok eredet�kkel, m�g miel�tt l�trej�nn�nek. Nem rezzenek �ssze a j�rd�ra haj�tott, �jszakai sz�lt�l g�rgetett horpadt m�anyag poh�r hangj�ra; f�lemben visszaver�dik m�g sz�let�se el�tt az elhagyatott j�tsz�t�ren meglend�l� hinta l�nc�nak csikorg�sa: semmi nem tud meglepni, takar�sban maradni, elrejt�zni.

Haladok, �s �rzem izmaim rugalmas munk�j�t; l�tom az egyik h�zfal t�v�ben v�gigrohan� patk�ny v�rv�r�s sz�vver�s�t, �s a Hold megcsillan� f�ny�t az �llat sz�r�n. Amott egy s�t�t sik�torban pap�rszemetet sodor a sz�l, �s a t�loldalon, tudom, ott van AZ a h�z.

Ler�vid�tem az utat, nem f�lek a sik�tor b�z�s s�t�tj�t�l. Nincs mit�l tartanom itt. Egyvalaki b�nthatna csak: Bar�tom, �s � is csak az�rt, mert neki megengedn�m.

�jabb sz�rke h�zfal, �jabb s�rga l�mpaf�ny. Igen, ez az a hely. Szenved�ly �s indulatok szaga a leveg�ben, mint az �zonszag vihar ut�n; fesz�lts�g serceg�s�nek eml�ke, ittfelejtett f�jdalom halk z�g�sa a f�lemben, mintha nagyerej� transzform�tor mellett �lln�k, igen, itt van minden… Csak � nincs. Elment… Bennem pedig �gaskodik a felh�borod�s: nem hiszem el, hogy ilyen h�lye vagy!

Lehunyt szemmel �llok, �s a l�nyra gondolok, mert t�le megnyugszom. Nem t�l szerencs�s �tlet ebben a pillanatban, mert vele egy�tt m�sok eml�ke is elm�mbe t�dul: bar�tom�, aki megtagadott, �s a m�sik bar�tom�, aki el sem fogadott. Mi�rt teszem ezt akkor? Mi�rt j�ttem ide? Nincs sz�ks�ge r�m!

Egy percre olyan m�lys�ges, kil�t�stalan �rtelmetlens�get �rzek, hogy belesz�d�l�k; lehunyt szemh�jaim alatt cs�p�s k�nnyek gy�lnek. Mi a b�b�natos rossebet keresek itt?! Hisz sosem k�rt a bar�ts�gomb�l, �s tal�n soha nem is fog. Idegennek nevezett, �s tal�n �gy is gondolta. H�nyadszor pr�b�lkozom fenntartani az �sszhangot, s k�zben h�nyadszor �rzem azt, hogy teljesen feleslegesen er�lk�d�m?!

H�nyan voltak m�r, akik letett�k a nagyesk�t, hogy Friendship Forever? H�nyan hazudtak m�r �gy a szemembe? El�rult, elhagyott az, akit a legjobb bar�tomnak hittem… �s m�gis indulok, ki�llni egy m�sik�rt, akinek sosem kellettem. Frenetikus logika! Nem vagyok norm�lis! Ennyire kurv�ra kell nekem az, hogy megint megal�zzon, bel�m r�gjon valaki?

Nem k�rt bel�lem, nem k�rt a bar�ts�gomb�l… �n m�gis felemelem a fejem, beleszagolok a sz�lbe, hogy tudjam, merre keressem, �s azt�n elindulok, hogy megmutassam, nekem mi a bar�ts�g.

*

*

A K�ls� Peremvid�ken tal�ltam r�. Nem lehettem b�szke a teljes�tm�nyemre. Nem volt gyors, tiszta munka – az �n vil�gomban napokig tartott volna - , r�ad�sul csakis az�rt volt lehets�ges, mert � ezt j�v�hagyta. M�rf�ldekr�l �reznie kellett, hogy k�zeledem hozz�, �s � m�gsem t�nt el el�lem. Nos, nekem ez is el�g; b�r Vad�sznak bizony b�na lenn�k.

Na �s? Sosem v�gytam ilyesmire.

Egy kop�r, ki�ll� szikladarabon �lt a f�l� borul� hegy l�b�n�l; m�g�tte dohos szag� k�d gomolygott szinte l�thatatlanul. Ez itt m�r vil�g�nak perif�ri�ja volt; nem lehetett tudni, mi van a k�d m�g�tt. Tal�n szakad�k, tal�n �jabb szikl�k? Barlang? Pokol? K�rhozat?

Vil�gok k�z�tti t�r. Ne menj k�zel hozz�. – v�ltem hallani a j�l ismert, h�v�s suttog�st.

Val�ban csak v�ltem, mert az el�ttem �l� l�ny t�k�letes, minden emberin t�lmutat� hall�sa ellen�re meg sem rezd�lt.

Sz�rnyen n�zett ki. S�padt volt �s sov�ny; eleg�ns ruh�zata koszos, itt-ott t�pett; hossz�, s�t�t haja filces cs�kokban… De arca f�lelmetesen sz�p volt, �s szem�n ez�st holdf�ny futott �t, ahogy fel�m fordult.

- �h, Madame! – k�sz�nt�tt mar� g�nnyal. – �n itt? Min� meglepet�s!

Olyan f�lelem fogott el a tekintet�t�l, hogy minden er� kifutott a l�baimb�l, �s egy pillanatra azt hittem, �sszeesek. Szinte l�ttam magam, ahogy b�nultan �sszecsuklom el�tte, � pedig hidegen, k�z�ny�sen v�gign�zi, an�lk�l, hogy egy szalmasz�lat keresztbetenne �rtem.

Felh�borod�som azonban er�sebb volt. Lehet, hogy n�h�ny t�ny �nmag�ban nem el�g bizony�t�k a sz�m�ra – de nekem igen! Lehet, hogy ez itt egy �s�reg, penge agy� ragadoz�, akinek f�l fog�ra sem lenn�k el�g – de � volt az is, aki nevemen sz�l�tott, �s mell�m �llt azon az �jszak�n, amikor mindenki m�s elhagyott. Lehet, hogy nem a hagyom�nyos fogalmak szerint, tov�bb� � maga szerint sem, de ez akkor is kapcsolat, ami m�r kezdetben is t�lmutatott minden �konzervat�v, tradicion�lis adok – kapok- elven, �s ha ezt �n a relat�ve kev�s sz�m� �veimmel tudom, hogyne tudn� �ppen �?! �s akkor le�ll nekem �riembereset j�tszani? H�t el�bb legyen gentleman �gy igaz�n, azt�n esetleg el is hiszem!

- Sz�val Madame, mi?! – k�rdeztem sz�rny� cinizmussal. – Mi�rt nem sz�l�tasz kap�sb�l Idegennek?! �S tegezz, a szents�gedet!

L�ttam, hogy azonnal felfogja, mif�le r�gi besz�lget�st id�zek.

- Sz�val a l�ny meg�rta – mondta csendesen; �s finom metsz�s�, halotts�padt arc�n alig l�that�an megr�ndult egy izom. �sszeszorult a sz�vem… M�gis provok�lni kezdtem. Vele, �gy t�nik, m�sk�pp nem lehet.

- A L�ny – feleltem iszonyatos megvet�ssel. – M�g mindig csak �a l�ny!� Ennyire lekv�r vagy, hogy a nev�t se mered kimondani?!

Olyan erej� d�h villant a szem�ben, hogy azon csod�lkoztam: nem ind�tott sziklaoml�st ott helyben. Rettegtem t�le; ugyanakkor a f�lelem alatt gy�ztes mosoly bujk�lt bennem. L�m, csak a L�nyt kellett eml�tenem, �s v�ge a nyugalm�nak; m�ris belecs�szott a lakatlan sziget k�z�mb�s f�veny�r�l d�h�nek tenger�be. Innen m�r ki�szunk; ha kell, toronymagasan �rj�ng� hull�mok k�z�tt.

Na j�, ki�szunk… vagy belefulladunk. De az Isten verje meg, ink�bb megfulladok, mint hogy feladjam a rem�nyt!

Mif�le rem�nyt?! Meg�r�ltem, holtbiztosan! Egy olyan vil�g perem�n �llok, ahol nem vagyok otthon; szembefordulva egy t�bbsz�z �ves v�mp�rral, akit mellesleg el�g rond�n felingereltem, r�ad�sul kett� eg�sz nappal holdt�lte el�tt, �gy, hogy nincs egy�b fegyverem �les fogai, ac�los izmai ellen, mint a szavaim…

�s a hitem a szavakban.

� egyel�re t�rt�ztette mag�t: nem sz�lalt meg. Az �arra sem m�ltatlak, hogy v�laszoljak� mint strat�gia? H�t j�. Majd besz�lek �n. Elv�gre, mindent a szavak�rt!

- Bar�tn�m azt mondta, kij�rtad azt a bizonyos sulit – kezdtem k�nnyednek sz�nt hangon. – Szerintem �pp most bukt�l meg. Hoztam neked p�r kar�t.

Fels� ajka vicsorg�san megr�ndult. Pokolian d�h�s volt, de annyira az�rt m�g nem, hogy r�m vesse mag�t. T�nyleg meg�szom ennyivel?

- Sz�nalmas vagy – mondta. – Mi a fen�nek j�tt�l ide?

- Hogy hazah�vjalak – feleltem egyszer�en; mert hazudni m�g az � kedv��rt sem voltam hajland�.

- Mi�rt nem � h�v? – k�rdezte, fagyos megvet�s al� rejtve f�jdalm�t.

Nan�, hogy kiakasztott. Nekem sz�n�szkedik? �pp nekem?!

- Minden sz�vdobban�s�val t�ged h�v, �s te ezt nagyon j�l tudod, te rohad�k! – �v�lt�ttem r�. – Meg tudn�lak fojtani, ami�rt k�nzod, ha nem tudn�m, hogy a hal�ln�l is rosszabb most neked ez a k�nl�d�s, n�lk�le! De tudod mit, bazd meg: szenvedj! – perd�ltem meg, �s d�ht�l, el nem s�rt k�nnyekt�l fuldokolva lefel� indultam a hegyr�l.

Indultam volna.

- Megvolt az oka, hogy elhagytam! – sz�lt ut�nam emelt, kem�ny hangon; amelyb�l ha nem akartam, nem hallottam ki a k�ts�gbees�st.

Megfordultam, �s visszarohantam hozz�. Majd` sz�tvetettek az indulatok.

M�r � is �llt. Ijeszt�en magasodott f�l�m; de mert magass�ga t�rsamra eml�keztetett, m�r nem f�ltem.

- Mag�ra hagytad! – csikorogtam a k�p�be, er�vel fojtva le tombol� d�h�met. – Kis k�l�nbs�g!

- Te is tudod, mit�l v�dem meg ezzel! – acsargott, szab�lyosan h�r�gve, �s legnagyobb d�bbenetemre m�g mindig nem �t�tt meg. Mi�rt?

- Nem tudom, k�pzeld, a leghalv�nyabb fogalmam sincs! – v�gtam az arc�ba az igazs�got. – De egy�tt r�j�hett�nk, r�j�hettetek volna! Nekem is csak sejt�seim voltak! De te, Fens�ges Ragadoz�, neked persze zsen�nt, hogy �sszedugd a fejed egy haland�val, ugye?! Ne f�lj, nem fogom k�rdezni, mi�rt tartasz ett�l!

- Vigy�zz a sz�dra, Asszonyom! Ne �sd olyasmibe az orrod, amihez m�g csak nem is kony�tasz!

- M�g, hogy megv�ded! – �rj�ngtem tov�bb, nem zavartatva magam a probl�m�j�t�l. Hisz ahhoz val�ban nem kony�tottam. De m�shoz igen. – Honnan a b�d�s francb�l veszed, hogy t�voll�ted megv�di?! Hisz ez is csak feltev�s volt! Hol van a penge logik�d? Elrohant�l, ahelyett, hogy gondolkodt�l volna. Egyetlen k�rd�st kellett volna feltenned magadnak: mi van, ha m�gsem?! Most m�gis, mi a rossebet csin�ln�l, ha k�t nap m�lva kider�lne, hogy nem volt igazad, �s t�voll�tedben valaki megk�rny�kezn� �t?!

Erre megh�k�lt… Azut�n azt tette, amit mindig: benyelte a szavakat, hogy id�tlen, bels� malma �r�lgesse azokat; � maga pedig eg�szen m�ssal kezdett foglalkozni.

- Mi�rt �pp te…? – k�rdezte t�n�d� tekintettel. – Mindezekre magam is r�j�ttem volna itt a nagy unalomban, egyed�l. Nem volt sz�ks�gem r�d. Mi�rt j�tt�l?

D�h�m �gy p�rolgott el, mintha sosem lett volna. Most m�r csak valami siv�r �ress�get �reztem. Elfordultam t�le.

- Bar�tom�rt – suttogtam.

Ha �rzett is valamit ezzel kapcsolatban, nem engedte, hogy azt �n is �rezzem.

- Bar�tod�rt – ism�telte megvet� f�l�nnyel. – Hisz �pp most vesz�tett�l el egy bar�tot. Ki�br�ndult vagy, f�radt, �s gyenge. �s akkor idej�ssz nekem bar�ts�gr�l papolni! – g�nyol�dott.

- Kar� lesz a v�ge, mondom �n – ingattam a fejem f�sultan, m�g mindig nem fordulva fel�. – Tudod, vannak a bar�ts�gban is szent dolgok, amelyek�rt igenis meg�ri. M�g a vesztes�g is. Az csak f�j… Majd elm�lik.

- Mit�l �ri meg? A csal�d�st�l nem v�d meg senki! �rdekelt valakit a gy�trelmed?! Nem! A legjobb egyed�l, hidd el! A f�jdalomt�l ki v�d meg, ha bar�tod elhagyott?

Megfordultam. Ki�br�ndult volt az arca, mint az eny�m. A szem�be n�ztem, �s felemeltem az �llam.

- A hitem, a Falka, �s T�rsam – mondtam hat�rozottan.

- T�rsad! – horkant fel. – Aki nem is t�l r�g majdnem meg�lt!

- Benne van a pakliban – mondtam nyugodtan. – De tudod, �pp ott volt egy Bar�tom… �s t�l�ltem.

Most � fordult el hirtelen. Hatalmas, nem is eg�szen �res, kaj�n vigyort �reztem a k�pemen.

Nem sz�lt.

- A kuty�m f�l �jjel sz�k�lt miattad – r�ttam fel mosolyogva. – Most �n is k�rdezzem meg: mi�rt �pp te j�tt�l hozz�m akkor?

Nem v�laszolt.

- Gyere haza – s�gtam bele a sz�lbe. – T�rsad mellett a helyed. Tudom, hogy cafatul hi�nyzik.

Felhorkant v�laszul, �s m�g mindig a h�t�t mutatta.

V�llat vontam. Hi�ba soroln�m fel, mit hagy veszni, att�l nem fog r�j�nni. Van, amikor mit sem haszn�lnak a szavak: meg is kell tapasztalnunk, amit elmondanak. Most m�r csak h�rom szavam volt hozz�:

- Tudod mit? Maradj. – Azzal elfordultam, �s felk�sz�ltem l�lekben a legrosszabbra.

M�sodj�ra olyan gyorsas�ggal �s olyan er�vel kapott ut�nam, hogy karmai hossz�, s�jt�sszer� cs�kokban felhorzsolt�k alkaromon a b�rt.

V�ratlanul �rt a perzsel� f�jdalom. Sziszegve, vicsorogva perd�ltem fel�.

- Sz�modra szent a v�r – mordultam - , akkor mi�rt ontod feleslegesen?!

Nem hagyta mag�t.

- Sz�modra szent a sz� – v�gott vissza - , akkor mi�rt pazarlod feleslegesen?! T�rsadr�l papolsz: mi�rt nincs itt, hogy megv�djen?!

- �, te hitetlen – ny�gtem - , hisz � engedett ide! Mivel el�gg� megb�zik bennem ehhez, �s el�g b�lcs ahhoz, hogy kaput nyisson el�ttem, �s engedje, hogy v�gigmenjek az �ton, de mit �rtesz te ehhez?! Nem kell a jelenl�te ahhoz, hogy megv�djen! �t �rezted rajtam, ez�rt nem b�ntott�l! De mit tudsz te egy ilyen kapcsolatnak err�l a szintj�r�l, mikor te m�r az elej�n feladod?! G�z�d sincs, mi mindenre lenn�l k�pes t�rsaddal, miv� tehetn�d �t, �s � t�ged, m�g azon is t�l, amit egy csod�latos, vil�gokon t�li szerelem jelent! Ha �t�ln�d te is a t�rsaddal, egy id� m�lva r� se merne n�zni m�s l�ny, mert �rezn�nek rajta t�ged! Mi�rt nem �rted meg? Kiz�r�lagos Ura vagy annak, amit mondtam, nem igaz, hogy nem �rzed, mit jelent! – F�radtan fels�hajtottam. – Azt k�rted, seg�tsek a l�nynak hinni… �s k�zben te volt�l az, aki nem hitt… Azt mondtad, szereted… Akkor gyere, �s szeresd. Meg akartad v�deni… h�t akkor �llj mell�, �s v�dd meg!

Lassan, b�szk�n felemelte a fej�t; szem�n ez�st ragyog�s futott �t. N�zte a k�nnyeimet, a karomr�l a szikl�ra csepeg� v�rt; n�zte, ahogy a csordog�l� v�r�s patak lelassul, hogy a v�r k�s�v� dermed, �s a sebsz�lek �rz�ketlenn� h�lnek lassan, fentr�l lefel�; mert a fagynak van egy olyan kedves szok�sa, hogy lefel� ir�nyba h�z�dik. L�tta bennem, hogy m�r nem �rzek f�jdalmat; hogy a seb jajgat�, v�r�s perzsel�s�t eln�m�totta a hideg, �s a v�kony d�rr�teg a karmol�sokon; n�zett, �s tal�n meg�rtette, mit jelent az, hogy T�rsam.

Nem sz�ltam t�bbet, �s � sem. Amikor elfordultam, �s t�volodni kezdtem t�le, nem kapott fel�m… De hallottam l�ptei neszez�s�t, amikor elindult ut�nam, �s elfutott�k a k�nnyek a szememet megint, ez�ttal a h�l�t�l; mert tudtam, l�pteit csak az�rt hallhatom, mert � azt megengedi.

Lent a hegy l�b�n�l m�g mindig el�g magasan voltam ahhoz, hogy r�l�ssak a v�rosra. Meg�lltam, �s b�m�szkodtam, am�g arra v�rtam, hogy be�rjen; �s k�zben egy r�gi dal j�rt a fejemben.

Egy felh�n �lt�nk, fent a v�ros f�l�tt,

t�volr�l n�zt�k, ahogy �t�lt�z�tt…

Amikor utol�rt, �s n�m�n meg�llt mellettem, halkan verselve, szavakkal folytattam a dalt, hogy hallja.

- … Indulhatunk, itt m�r tudjuk, milyen… R�d b�zom, merre, csak… ne ez a bolyg� legyen…

Hal�losan f�radt voltam.

B�multam a v�rost, az � v�rosukat, �s haza akartam menni.

Nem fordultam fel�, de �rz�keltem a szemem sark�b�l, hogy a v�lla mellett len�z r�m.

- Bar�tod nem elhagyott – mormolta halkan - , hanem magadra hagyott…

- Eegen… tudod… Az a rosszabb.

Felemeltem a fejem. N�zt�k egym�st. M�r nem f�ltem t�le, de nem is vonz�dtam hozz�. Egyszer�en csak kedveltem, ahogy mindig; m�g akkor is, ha tudtam: mint minden kapcsolat, egyszer lehet, hogy ez is f�jni fog.

Gondolatban v�llat vontam a probl�m�ra. H�t akkor f�jni fog, basszus… Benne van a pakliban. Nekem akkor is ez a Bar�ts�g.

- Menj… �s t�bb� ne hagyd �t mag�ra – s�gtam.

T�n�dve n�ztem ut�na, amikor a lejt�n lefel� haladva elindult hazafel�, a v�ros ir�ny�ba.

*

*

Nyugtalan forgol�d�s ut�n, rossz �lmok ut�n, leveg��rt kapkodva �bredtem.

Ahogy kiny�lt a szemem, tekintetem r�gt�n els�re a mellettem hasal� f�rfi holdsz�rke szemeivel tal�lkozott. Szint�n hossz�, egyenes sz�l� haja volt, mint �lmaim titokzatos, zord bar�tj�nak; de az � s�r�nye feh�ren, puh�n folyt le a p�rna kir�lyk�k huzat�ra.

- �rints meg m�g egyszer, lassan, �gy alszom el; legyen f�gg�ny m�g�tt a vil�g… - suttogta, folytatva azt a r�gi, szomor� dalt.

Valami megvonaglott bennem. Olyan volt, mintha �r�m�nnep �s gy�sz lenne egyszerre.

- Nem elhagyott, magamra hagyott – mondtam rekedten. M�g l�ttam, hogy tekintete f�jdalmass� tompul, azt�n hozz�b�jtam, �s csak s�rtam, s�rtam; � pedig, mint ilyenkor mindig, mag�hoz vont, �s hajamban turk�lva, anyanyelve szel�d, puha hangj�n z�mm�g�tt a f�lembe.

Olyan volt, mintha egy s�lyosan elm�rgedt seb fakadt volna fel. Sok�ig tartott, mire nagy nehezen lecsillapodtam; �s akkor is tudtam, a nyugalom csak �tmeneti jelleg�, �s a teljes gy�gyul�s m�g nagyon messze van.

Szepegtem m�g, amikor gyeng�d er�szakkal a h�tamra ford�tott, �s f�l�m hajolt; de amikor megcs�kolt, m�r nem az �r�lt f�jdalomt�l zakatolt fel a sz�vem, �s karjaim �nk�ntelen�l a nyaka k�r� fon�dtak.

V�g�l elengedte a sz�mat, �s nyakamat cs�kolta v�gig, lefel� tartva, a melleim k�z�; �s amerre sz�ja haladt, kih�lt a b�r�m. Azt�n felemelte a fej�t, �s a szemembe n�zett. Komoly, szomor� volt a szeme.

Ez�ttal kez�t fektette a sz�vemre. Ujjai nyom�n d�r t�madt, fagy sug�rzott bel�m; nyugtalan sz�vver�sem lassulni kezdett.

- Tudod, ami megfagy… az kev�sb� f�j – mondta halkan, keser�des mosollyal.

Beleegyez�leg b�lintottam. Lassan b�n�t�v� v�lt a hidegs�g, sz�vem tov�bb lassult, szempill�im elnehez�ltek. Koordin�latlan, neh�zkes, dermedt mozdulattal �jra hozz�b�jtam, �s megk�nnyebb�lt �lomba mer�ltem. �gy lehet, tal�n m�g mosolyogtam is �lmomban.

megint elment a nap, ahogy mindig szokott

nem t�l sok van m�r, amit m�g itthagyott

Ami f�lig van k�sz, az ma f�lig marad

engedd, hogy a dolgok most n�lk�l�nk v�ltozzanak…

* az id�zett dalsz�vegr�szletek Bal�zs Fec� tulajdon�t k�pezik.