Egy barát messziről

Igazából, mint később rájöttem, nem is a kérők miatt vonzott a távozás szele…nem, itt egészen másról volt szó… még magam sem jöttem rá, mi fogott meg benne, de tudtam, a sors is ezt az utat szánta nekem…szabad akartam lenni, úgy, igazából… s ezt a szabadságot elérhetőnek éreztem, itt volt mindig is az orrom előtt, arra várt, hogy észrevegyem… s most sikerült is.

William Drake érkezéséről a reggeli közben kaptunk pontos felvilágosítást.
Christopher már felölözve, nadrágban, és egy frissen mosott fehér ingben állt az ebédlő ajtajában, és mint aki komoly bejelentésre készül, megköszörülte torkát.
-Anyám, apám, egy vendég érkezését szeretném bejelenteni…- Kezdte. Erre magam is felkaptam a tekintetem a gyümölcsös tálamból, s szemeimet bátyám, és nevelőink között jártattam.
Ők csak bólintottak, hogy folytassa, ezzel jelezve, hogy benne vannak az illető látogatásában. Mivel tudtam, hogy csak is egy emberről lehet szó, nagyon reméltem, Christopher nem lesz olyan agyalágyult, hogy megmondja nekik, egy Kalóz jön ide.
-Öhmm… egy régi barátom látogat el a városba, s meginvitáltam egy vacsorára… ma estére. – Mondta végül. Feszülten vártam a döntésüket, Sally, Julie, Jack, és Harry némán eszegették a reggelijüket, láthatóan nem érdekelte őket, kit fogadunk ma. Végül nagy nehezen meghozták a döntésüket.
-Szólhattál volna, mielőtt ígérsz, de sebaj… összeütök valami ételt… hánykor jön?- Szólalt meg anyám, Christopheren nem láttam megkönnyebbülés, vagy meglepődés jelét, s bár én megdöbbentem ezen a hírtelen döntésen, rámosolyogtam a bátyámra. Sajnálatos módon, ezzel elárultam magam. Barna szemei vészjóslóan végigsiklottak a tekintetemen, s ebből rögtön tudtam, tudja, hogy elolvastam Drake levelét.
Kezével alig észrevehetően intett, hogy reggeli után beszélni kíván velem, én csak egy aprót bólintottam.
Magamba lapátoltam az almaszeleteket, majd megköszöntem az ételt, s a távozó bátyám után futottam. Még mindig hálóingben voltam, hátam libabőrös lett, mikor áthaladtam az ajtó előtt, s követtem Christopher-t a szobájába.
Ezt a szobát tartottam a legszebbnek mindközül: Csomó kagyló, korall, és hajómodell foglalt helyet a poros polcokon, összetekert térképek, és iránytűk hevertek mindenütt. A falon egy hajóról készült festmény állt, kicsit megsárgult, felpöndörödött a fáról, amire szögelték, a víz beszivárgása miatt.
Parányi, hüvelykujjnyi nagyságú kishajóktól kezdve egészen, a nagy, egy-két rőfnyi modellig megtalálhatók voltak a földön, szekrényekben, ágy alatt, polcokon…
Egy szó, mint száz, a bátyám a tenger szerelmesei közül volt egy. Találtam egy réz látcsövet, s egy bronz csillagvizsgálót is.
Most egy kis fa székre bökött, hogy üljek le rá. Ledobtam magam, s ártatlanságot színlelve, nagy szemekkel pislogtam rá. Ő egy darabig csak ámult, majd végül elmosolyodott, és elkezdte a mondandóját.
-Figyelj, Kriss! Tudom, hogy elolvastad Will levelét… és azt is tudom, mit tervezel. De előre szólok, nem jöhetsz velem. Veszélyes az élet a tengeren… még neked is…- Mondta.
-Badarság… úgy értem, nem akarok veled menni. Csak azért olvastam el a levelet, mert azt hittem, a barátnőddel levelezel, és…- Hazudtam a hülyeséget. Egyértelmű volt, kitalálta a gondolatomat. De közben új terv volt születőben, a fejemben, amit nem tudott megakadályozni.
-Ő, ne tereld el a szót! Szóval nem? Rendben, örülök neki… Will rendes ember, tetszeni fog neked. Biztosan jól kijössz majd vele!- Mondta derűsen. Felállt, és a tenger szépségéről kezdett áradozni. Ittam a szavait, mikor erről mesélt, de most hidegen hagyott, bármit is mondott. Úgy döntöttem, megkérdezem Drake-t, nem tarthatok-e velük. Ha nem egyez bele, férfinek öltözök, s felszökök a hajóra. Úgy lesz csak igazán nagy, a kaland!

Minél jobban közeledett a hét óra, annál nagyobb késztetést éreztem arra, hogy elmenjek innen. Nem értettem, mért vágyok erre a tisztességtelen életre, a bűn oldalán, de valami megmagyarázhatatlan erő húzott magával.
Hét előtt tíz perccel, mikor öltöznöm kellett volna, azon kaptam magam, hogy az ablakomban ülök, s a tengert bámulom. Tulajdonképpen ez vonzott, oly erővel… ahogy a horizontot kémleltem, egyszerre a párafüggönyön keresztül egy foltot pillantottam meg. Minden bizonnyal az volt Will Drake hajója. Elnéztem, ahogy a kis hajó, ami a legjobban Christopher egyik apró hajójára emlékeztetett, egyre nagyobbá válik, amint közeledik a kikötő felé. A fekete, halálfejes kalóz zászló helyett Velien összes államára kiterjedő, hajós zászlója volt felhúzva. Kopogtattak az ajtómon, de nem jött be senki, csak Harry hangját hallottam a szúrágta ajtó mögül.
-Gabriella, kész vagy már? Mindjárt jelenésed van! – Kiáltotta be gúnyos fennhangon. Visszavakkantottam neki egy „nem”-et, majd folytattam az öltözést. Csak azért is alapon egy egyszerű, olíva zöld ruhát vettem, pedig anyám kikészített egy habos-babos estélyit, mikor felrángatta rám a fűzőt, s természetesen az elmaradhatatlan szorítása emlékeztetett, hogy nem nadrágban vagyok, kecsesen kell benne mozognom.
Egy vékonytalpú cipőt is a lábamra kaptam, majd kiengedtem hosszú, barna hajamat, és a fésűmet párszor végighúztam rajta. Nem érdekelt a kinézetem; izgatottan, és reménykedve léptem ki az ajtómon, és mint egy kisgyerek, ugrándozva mentem le a lépcsőkön. Az ajtóban ott állt már mindenki: Sally-n, Julie-n, Jacken, és Harry-n a legszebb ruhájuk volt, Sally a világos rózsaszín, fodros ruhakölteményét vette magára, Julie a sárga, csipkés ünneplőjében ácsorgott, s olykor gyilkos pillantásokkal nézett nővérére, aki csak kárörvendően elmosolyodott. Gondoltam, megint veszekedtek a ruhán, s mint mindig, Sally nyert a párbajban.
Jack egy fekete mellényt, és egy fehér inget hordott, unalmában a lábán hintázott.
Harry egy ronda, barna öltönyt viselt, oldalán kard volt, csak hogy tudassa a vendéggel, ő már ért a fegyverekhez.
Nevelő apám és anyám összeöltöztek, mindkettőjükön a sötétkék ünneplőjük volt, csak Christopher volt teljesen hétköznapi öltözetben: ugyan az, a reggel felvett, koszos nadrágot, és az estére megszürkült inget viselte. Én illedelmesen megálltam mellette, s megpróbáltam elbújni anyám rosszalló tekintete elől, de csak megtalált.
-Gabriella, hogy képzelted, hogy ezt a szolgaszoknyát veszed fel? És kösd hátra a hajad, nem látszik tőle a szép arcod!- Mondta gondoskodó arccal, de olyan hangon, hogy az ember, ha nem ismerné, azt hinné, képes lenne megölni, ha nem teszek eleget a parancsának. Csak vállat vontam, de ő fogalmam sincs honnan, elővett egy hajpántot, és a szemembe lógó tincseimet hátrafogta vele. Duzzogva elfordultam tőle, és inkább az ablakon meredte a semmibe.
Nem volt sok időm arra, hogy kiutálkozzam magam, mert az ajtóra felszerelt csengőt megrángatta valaki. Gyorsan lekaptam a fejemről a hajpántot, és egy virágos váza mögé dobtam.
Christopher ajtót nyitott az idegennek, s a következő pillanatban szemben találtam magam William Drakekel.
Szőkésbarna, rakoncátlan fürtjei hanyagul szétálltak, egy véletlenül odaszállt madártoll pihe is benne maradt. Barna szeme élettelien csillogott, barátságos külsőt kölcsönözve neki. Arca így szemből szögletesnek tűnt, s olyan magas lehetett, mint a bátyám. Oldalán kardhüvely nélkül, egy sima, jól megmunkált, de karcos kard csillogott, az övébe tűzött pisztolyt is kiszemeltem. Rám vigyorgott, és a háta mögül előhúzott egy szál fehér rózsát, és a kezembe nyomta. Kicsit megtévesztően hatott rám a fellépése, de nem feledkeztem meg róla, hogy egy kalózzal állok szemben. A rózsát amint megszagoltam, rájöttem, hogy ez a kapu előtti kertből van, s ezen elmosolyodtam. Megszemléltem öltözékét, de semmi kalóz életre mutató ruhát nem viselt. Olyan volt, mint aki tengerész lenne, vagy akár a flottától is jöhetett volna.
-Gabriella, állj arrébb, nem tud bejönni tőled Mr. Drake!- Pirított rám anyám. Én gyorsan elugrottam az ajtótól, de még mindig Drake-et bámultam.
Ő megkövülten meredt hol rám, hol anyámra, hol pedig Christopher-re.
-Gabriella?- Kérdezte tőlem csodálkozva. – De… te Kristin vagy…
-Kristinnek nevezi magát uram… de ezt maga honnan tudja?- Kérdezte apám, és mint mindig, amikor gyanakodott, összehúzta dús szemöldökét, s homlokát ráncolta.
Drake megrázta fejét, és inkább átnyújtotta a többi ajándékát a testvéreimnek, és anyámnak. Röhej, hogy egyes emberek olyan végtelenül naivak, hogy egy, a saját kertjükből tépett rózsától képesek egészen megváltoztatni a véleményüket egy emberről… ez történt most is.
-Hát akkor Mr. Drake, fáradjon be, s fogyassza el velünk a vacsorát.- Mondta kedvesen mosolyogva anyám, és megindult az ebédlő felé. Nyomában apámmal, a húgaimmal, az öcsémmel, és a bátyáimmal. Én is utánuk mentem, mellettem Drake battyogott. Mint aki csak otthon lenne, ledobta a széke mellé batyuját, amit eddig észrevétlenül a hátán hordott, a kabátjával együtt. Pont mellém ült le, aminek valamilyen szinten örültem. Gondoltam, talán vacsora közben rá tudom beszélni, hogy vigyen engem is magával.
-Gabriella! Tedd fel a fogasra Drake Úr holmiját!- Parancsolta anyám, amint leültem. Kelletlenül felálltam, és már vittem is volna a csomagját, mikor megállította a kezemet.
-Ne! Asszonyom, jó lesz itt nálam!- Mondta, és elengedte a kezem. Én visszatettem, s az arcát néztem. Semmi különöset nem vettem észre rajta, még ha az előbb riadtságot véltem is a hangjában. Az biztos, nagyon jól titkolta az érzéseit. Ami jól jött az ilyen szituációkhoz, már ha valaki több kilós kabáttal, és batyuval járkál.
Szolgáink nem voltak, így anyám tálalta fel az előételt, ami megszokásból gyümölcstál volt, a saját földünkről. Halk társalgásba kezdtek az asztalnál, mint az ilyenkor szokás volt. Húgaim fejüket összedugva pusmogtak valamiről, láthatóan nagy izgalomban voltak. Harry csak megszokottan, közönyösen lapátolta magába az ételt, gondoltam, azt hiszi, ha hamarabb végez, előbb elmehet. Ezen elmosolyodtam, magam előtt láttam a fintorgó szeplős képét, s ahogy a szájával formálja a káromkodást.
-Mit tart ilyen viccesnek? -Kérdezte Drake. Nyilvánvaló volt, hogy azt hiszi, rajta nevetek. Mi tagadás, elég nevetségesen festett a madártollal a fejében…
-Hmm… a madártollat a hajában.- Mutattam rá. Ő kétségbeesést színlelve lesöpörte a pihét, és színpadiasan bókolt. Ezt nem állhattam meg nevetés nélkül, látszott rajta, hogy élvezi, ha a középpontban van. Anyám vészjóslóan rám pillantott, mintha csak azt akarná mondani, „fejezd be!”
Zavartan elfordultam a vidám tekintete elől, és inkább beletemetkeztem az ételembe. Hasonlóan unalmasan telt főétel is, ami egy hatalmas pulyka volt, héjában sült krumplival. Drake Christopherrel beszélgetett, de a felém hallatszó mondatfoszlányokból nem szűrtem ki olyat, ami arra utalt volna, hogy kalózkodásról folyik a szó.
A desszertből sem ettem sokat, helyette inkább füleltem, hátha végre valami számomra is fontos dolgot ejtenek szóba, s az evőeszköz csörömpöléstől még kevesebbet hallanék az amúgy is fojtott hangú társalgásból.
Letettem a kanalamat, és megtöröltem a számat. Tovább hallgatóztam, alig észrevehetően közelebb toltam a székemet Drake-éhez. Mintha gondolatolvasó lenne, s tudna a terveimről, rögvest elhallgatott, mikor észre vette, hogy közelebb kúsztam. Kérdőn rám nézett, s én elsősorban ijedtemben, másodsorban figyelem elterelés gyanánt levertem a kanalamat.
Mindketten azon nyomban lehajoltunk érte, s egy óvatlan pillanatban fejünk összekoccant. Ennyire zavarban még sosem voltam. Szerencsémre, (s erről a szerencséről később kiderült, hogy még is inkább balszerencse) csak a húgaim figyeltek fel az incidensre, s gyilkos tekintettel meredtek ránk.
Drake elengedte a kanalat, szorító kezemet, és a föld felé hajtott fejemet egy vonalba fordította az övével, hogy pont a szemébe nézhessek, melyek most is épp olyan játékosan csillogtak, mint az előtt.
Először naivan azt hittem, meg akar csókolni, s ebbe a gondolatba is belepirultam, de kiderült, hogy csak szórakozott. Mikor elengedte az arcomat, nevetve közölte velem.
-Máskor jobban is vigyázhatna az evőeszközeire!
Én csak hebegtem-habogtam valami „elnézést” félét, és arrébb toltam a székemet.
Lám, a saját káromra megtanultam, William Drake-nek a hallása épp oly kitűnő, akár egy vadászkutyáé.
Az este lassan a végéhez közeledett. Időközben átmentünk a nappaliba kávét inni, immáron Sally, Julie, és Jack, és mivel Harry elkéredzkedett nélküle is. Anya, és Apa egymás mellett foglaltak helyt egy-egy bordó kárpitos karosszékben, Christopher egy fotelra telepedett le, s Drake meg én, akár a jegyesek, mikor bejelentik a szülőknek a házasságot, a kanapén, egymás mellett foglaltunk helyet.
Mondanom sem kell, én egészen a karfáig húzódtam, és a bútor bélését piszkáltam.
-Nos, Drake Úr, mesélne nekünk a munkájáról? Ön ugyebár tengerész, nem de bár. -Mondta anyám, és kortyolt egyet az italból.
Felkaptam a fejem, s kíváncsian Drake arcát figyeltem. Mint aki várta volna a kérdést, olyan arcot vágott. Gondoltam, jó előre eltervezett frappáns válasza is volt, s ebben nem tévedtem. Úgy éreztem, már akkor kiismertem eléggé.
-Igen, tengerész, igen… bár igazából egy kereskedőhajó kapitánya vagyok.- Hangjával, és szavaival egyaránt jól játszott.
A nappali nagy ablakaiból pont a kikötőre nyílt kilátás.
-Az ott, az a háromárbocos az enyém. –Mutatott rá a legnagyobbikra. Szemem sarkából rápillantottam s rögtön megállapítottam, hogy ez nem az a hajó, amit én láttam. Ezen egy Veir-i zászló lobogott… nem értettem.
-Ó, egy tisztességes hajós, ritka az ilyesmi manapság…-mondta apám, majd némi zavarral a hangjában hozzátette.- Mindig is tengerészt szántunk férjül a lányunknak…
Erre ijedten rájuk néztem. Világéletemben úgy tudtam, valami kovácsot; vagy valami olyan férjet akarnak nekem, akinek biztos az állása, s mindig van pénze… egy tengerész mindig veszélyben van.
Szemem sarkából Drake-re pillantottam, s kajánul elvigyorodtam. Az eddig jól színészkedő ifjú arca most lángvörös volt.
Most, hogy kellően zavarban volt, anyám következett a kényes kérdések feltevésével, s most sem kellett csalódnom benne.
-És magának van már jegyese? Esetleg felesége?
Úgy éreztem, már, muszáj beleszólnom, eleget kérdezősködtek.
-Öhm, anyám, ezt a kérdést, szerintem, nem illik feltenni…
-Ó, Gabriella! Látom, figyelsz az illemtan órákon!- Mondta. Ezzel leleplezett, pedig idáig jól titkoltam; de legalább elértem, hogy ő is zavarban legyen.
Tovább kérdezősködtek, de már nem ebben a témában. Drake a jól betanult válaszaival elkápráztatta őket.
Unalmamban az egyik párnára hajtottam a fejem. Idővel a hangok összemosódtak, jelentésüket már fel sem fogtam, s nem is figyeltem rájuk…
A fejemet hírtelen nagyon nehéznek éreztem, lehunytam a szememet, s lassan elnyomott az álom…
***
Késő este volt, mikor felébredtem. Pislogva körülnéztem a félhomályba burkolódzó szobában.
Se a szüleim, se Christopher, se Drake nem volt már ott.
Az órára néztem. Pont éjfél múlt, bizonyosan a kongásra ébredtem fel. Elvettem az asztalra tett gyertyát, s elindultam felfelé a lépcsőn, a szobámba.
Minden lépcsőfordulóban egy-egy szoba volt. Az első emeleten aludt anyám, apám, és egy külön szobában Jack. Lábujjhegyen libbentem el az ajtajuk előtt, tovább a második emeletre. Ott volt Sally és Julie külön szobája. Sally szobájából halovány gyertyafény szűrődött ki, de amint észrevette, hogy mozgás van a szobája előtt, elfújta. Vállvonogatva a harmadik emeletre vezető lápcsőre léptem. Ez volt a nyikorgós lépcsősor, életveszélyes elmenni itt este, mert erre a nyikorgásra még a holtak is felébrednek. Ügyesen kikerülve a már megszokott reccsenős részeket, mentem fel a fordulóba. Itt Harry és Christopher hált. Az utóbbi bátyám szobájából fény, s halk szavak kúsztak ki a sötétségbe.
Most kínálkozott az alkalom, hogy kihallgassam őket, s talán számomra fontos dolgokat is megtudhatok. A gyertyát elfújtam, a gyertyatartót a kialudt viasztömbbel együtt letettem a padlóra, de előtte elsöpörtem a levegőben a füstcsíkot.
Négykézláb odakúsztam az ajtóhoz, és fülelni kezdtem. Ilyen közelről már tisztán hallottam a beszélgetés minden egyes mondatát.
-Szóval… tényleg? Tényleg ott jártál?- Hallottam Christopher hangját.
-Igen… csoda, hogy túléltük… sajnos oda a háromárbocosom is, pedig nagy szükségem lenne rá…-Felelte Drake. „De hát azt mondta, övé az a háromárbocos ott kint!” –Gondoltam naivan.
-… De térjünk csak vissza az ajánlatomra…- Folytatta vidámabb hangon, mintha elkergette volna a kétség, és a rossz emlékek felhőjét maga elől…
-… Reméltem, s remélem most is, hogy velem tartasz barátom!
Tudtam, miről beszél… vagy is csak sejtettem, de elég volt ez is. Hosszabb szünet után Christopher felelt neki.
-Tudod, hogy bármit megtennék érte, hogy elmehessek a tengerre, de… Kristinnek itt nem menne jól a sora nélkülem!
-Igen, de… mi lenne, ha magunkkal vinnénk? Ő nem egy egyszerű lány! És ezt te is nagyon jól tudod! Ő a tengerre született! Oda tartozik, akárcsak bármelyik kalóz…- Érvelt Drake. Kezdtem sejteni, hogy van valami, amiről én nem tudok, de ők igen…
-Jaj Will! Én nem akarok belőle kalózt csinálni! Azok voltunk/vagyunk, tudom, de MOST nehezebb dönteni… megölnék! Te is tudod ezt…
-Kérdezzük meg talán, mielőtt te akarnál dönteni a sorsáról! – Mondta gúnyosan Drake.- Aminek meg kell történnie, az meg is fog történni, akkor is, ha akarod, és akkor is, ha nem.
-Te szemét ribanc! – Hallottam a sziszegést a hátam mögül. Ha nem lettem volna ebben az amúgy is kínos helyzetben, visszaüvöltök neki, de most mégsem tehettem meg, itt, a bátyám ajtaja előtt, hajnali egy órakor!
-Fogd be a szádat, Sally! –Vágtam oda neki.
-Még is mit képzelsz, hogy kihallgatod őket?- Folytatta undok fennhangon.
-Amiről nem tudod, hogy mi, azt ne mond!- Vakkantottam hátra, a kelleténél kicsit hangosabban.
-Idefigyelj! Ha azt hiszed, ezzel a szende jó kislány, viselkedéseddel felkelted Mr. Drake érdeklődését, nagyon tévedsz!
-MI?! – Sipítottam. Azt hittem, ott helyben nekiesek, de az önuralmam még megvolt, és inkább megpróbáltam visszavágni. Akkor már kezdett derengeni, hogy honnan fúj a szél…
- Elég rosszul hiszed. Ha el akarod csábítani, csak, tessék, bár nem hiszem, hogy egy felnőtt tengerész pont egy kis tíz évest szemel ki magának, de ha ezt hiszed, akkor te egy álomvilágban élsz.- Feleltem hűvös nyugalommal, de már teljes hangerővel.
Gúnyosan Sallyre vigyorogtam, de ő csak holtsápadt arccal meredt fölém.
-Na, mi van? Nincs elég frappáns válaszod? Tudtad, hogy a hallgatás egyetértést jelent?- Kérdeztem csípősen. Ekkor valaki megköszörülte a torkát mögöttem, majd megfogta a ruhám hátát, és szelíd erőszakkal behúzott az ajtón.
(Folyt. Köv.)