Másnap elég morcosan keltem, mivel az éjszakám nem telt túl jól. Felzaklatott a tegnapi dolog, de ha jól belegondoltam nem mondott semmi különösen sértőt, de valamit még is elindított bennem, amit még nem tudtam magamban hova tenni, de tudtam, hogy legközelebb nem hagyom csak úgy szó nélkül.

Ostoba elhatározásom teljesen lenyugtatott, egészen addig, míg ki nem tettem a lábam az ajtón. A szemben lévő lakásból éppen akkor lépett ki, maga az ördög. A tegnapi srác! Lemerevedtem, mozdulni sem bírtam, nemhogy megszólalni. Ezt a pár pillanat kiesést, alaposan ki is használta, s csak a durva szavai hoztak vissza a valóságba.

- Már megint mit bámulsz, nincs jobb dolgod? – kérdezte hihetetlen undoksággal.

- Egy ostoba, bunkó parasztot! – feleltem lenézően a kedves szavakra és magam mögött elég hangosan becsapva az ajtót elindultam lefelé a lépcsőn, nem kis elégedettséggel magamban. Boldogságot éreztem, ez a csepp bátor cselekedet óriási örömöt okozott, s reméltem ez a mai nap folyamán így is lesz, és nem találkozok vele többet, de sajnos ez nem így lett. A közeli parkban sétálgattam, amikor megpillantottam minden idegszálam gyilkosát, de szerencsémre nem vett észre, így jó messzire el tudtam kerülni őt! Borsózott a hátam még a gondolattól is, hogy én egy ilyen durva fiút vonzónak találtam. Hazafelé vettem az irányt és azon tűnődtem, vajon mi lehet a baja velem, amire végképp nem találtam a választ, de új kérdést vetett fel bennem: hogy hívják ezt a tuskót… még a nevét sem tudtam, igazat megvallva nem is volt rá alkalmam, mert mikor tehettem volna? Két anyázás közt? Mikor megérkeztem, nem néztem semerre, csak a postaládájára összpontosítottam.

- 27… 27… merre vagy… - sürgettem magam, hogy megtaláljam – lám, lám…hmm Masayuki Sato… átlagos – adtam hangot az elégedetlenségemnek, azt hittem egy ilyen srácnak különlegesebb neve van.

- Átlagos mi? – suttogta a fülembe egy hang, amitől megrémültem. Hirtelen megfordultam és azzal a démoni zöld szempárral találtam szemben magam, ami alig két centiméterről meredt rám tajtékzó dühvel. Erre diadalittasan elmosolyodtam, végre sikerült kihoznom a sodrából.

- Az. – feleltem kurtán. Amint kiejtettem a számon a bűvös szavakat nekinyomott a falhoz, mélyen belenézett a szemembe, majd a nyakamhoz hajolt. Mélyeket lélegzett az illatomból.

- Majd megmutatom neked, hogy ki az átlagos – sziszegte a fogai közt és belecsókolt a nyakamba. Felsikkantottam a hirtelen érzéstől, majd egy csókkal hallgattatott el. Heves volt, de élveztem. A keze az egyik karomról átvándorolt a derekamra, a másikkal már a falat támasztotta. Újra éreztem azt a vágyat, mikor először találkoztunk, mikor először néztem azokba a gyönyörű szemekbe. Akkor és ott teljesen átadtam magam az érzésnek, és ahogy éreztem neki is tetszik a játék, de én kezdtem kellemetlenül érezni magam, ahogy fordultak komolyabbra a dolgok. Ahogy mélyült a csók, egyre többet akart. Próbáltam eltaszítani magamtól, de nem tudtam. Már a mellemet masszírozta, amikor éreztem, h most itt a vége. Sikerült ellöknöm magamtól, mire ő gúnyosan felnevetett.

- Mi az cicus, nem tetszik? – és mosolygott tovább.

- Még jó, hogy nem. Nem csak bunkó vagy, de még béna is! – azzal ott hagytam a döbbent képével együtt. Siettem ahogy csak tudtam. Minél előbb a biztonságban akartam tudni magam, az otthonomban és amint beértem levetettem magam az ágyra. Egész délután csak a plafont bámultam, nem volt kedvem semmihez. Nem értettem a történteket, de látni sem akartam. A pokolba kívántam és azt is megbántam, hogy ide költöztem. Mikor végre enyhült bennem a tomboló vihar elnyomott a megváltó álom.