|
ESZTER by Kelly
Kelly 2007.07.02. 13:26
Kint kellett megvárnom, amíg Kata végez. Egy jó fél óra múlva nyílt ki az ajtó. Kata morcosan vágtatott ki. Se szó, se beszéd elviharzott mellettem. Tőle nem tudok meg semmit. Épp zárták volna be az orrom előtt az ajtót, amikor odarohantam.
- Elnézést! Megmondaná mi baja?
- Sajnálom kisasszony – kezdte, de félbeszakítottam.
- Terhes?
- Nem mondhatok semmit. Köt az orvosi titoktartás – zavarban volt, ezt világosan láttam.
- Szóval igen – elrohantam, hogy utolérjem azt a kis… szerencsétlent.
Kiérve a rendelőből még épp láttam, hogy beszáll egy taxiba. Jaaaaaaaaaaaaaaj!
Hívtam Bauert.
- Szia mi van? – kérdezte aggódva.
- Gáz! Baba van!
- Nyugodj meg – kiszólt a telefonból, de nem nekem, hogy mennie kell – Ott vagy még? Érted megyek.
- Kösz. Félek, hogy baja lesz…
- Sietek.
Csak miután letettem a telefont jöttem rá, hogy ez mennyire félreértő volt. Ő nem tudott Katáról és most joggal hiheti azt, hogy én…
De nem törtem magam, hogy visszahívva elmondjam neki az igazat. Kíváncsi voltam mit szól, mit akar és hogyan reagál.
Alig 10 perc múlva leparkolt, kiszállt és átölelt.
- Megoldjuk jó?
- Mit? – néztem rá értetlenül.
- A kicsit. Hogy döntesz? Meg akarod tartani?
- Arról nem én döntök.
- Akkor ki? – ő őszintén megdöbbent.
- Hát Kata! – kicsi szünetet tartottam és kiélveztem, hogy félreért – Ő terhes! Nem én.
- Én ezt most nem értem.
- Gyere! Üljünk be, menjünk haza és közben mesélek.
Így lett. Előadtam neki a tervemet, a történetet és persze megígértettem vele, hogy hallgat.
DVD-ztünk, elképesztő mennyi filmje van, majd este eszembe jutott valami…
- Kérhetek valamit? – kérdeztem.
- Persze
- Holnap ugye matek doga. Segítenél?
- Igen. Ha lehozod a táskám, ott van az ágyam mellett, akkor igen. Én addig főzök teát.
- Köszi – fölmentem a szobába. Hát nem mondom nem volt rend a szobájában. Amikor fölemeltem a táskáját, valami koppant a földön. Odanéztem és azt hittem elájulok. Egy csontszínű biliárdgolyó kulcstartó, pont mint…
Lerohantam és elnézést kértem, azt mondtam el kell rohannom boltba, mire mondta, hogy elkísér, de én látni se akartam.
Az nem lehet, hogy ő… Vagy igen? Egész úton ezen gondolkoztam. Azért boltba tényleg elmentem, hogy ne menjek haza üres kézzel. Nem vágytam Bauer közelségére.
Már visszafele jöttem, amikor úgy éreztem, mintha valaki követne. Nem foglalkoztam vele, már csak két sarokra voltam otthonról. Ha sietek 5 perc és otthon vagyok. Hátra néztem. Az utca gyér megvilágítása nem engedte látni az arcát. Ahogy én egyre gyorsultam, jött utánam ő is. Basszus. Magijedtem! Hát még amikor megszólalt!
- Miért költöztél ki a kollégiumból?
Nem válaszoltam. Minél előbb otthon akartam lenni. Kristóf! Elszakadt az egyik zacskóm. Nem tudtam mit csinálni. Leálltam és elkezdtem összeszedni a tartalmát. Már látni véltem az ablakunkat.
Leguggolt mellém. Ránéztem. Ugyanaz az ember volt, mint aki a múltkor. Istenem. Sikítani akartam, de befogta a számat. Egyszerre könnyebbültem meg és estem pániba. Örültem, hogy nem Kristóf az, és megijedtem, mert tudtam mi következik…
- Cccs. Nem tartom jó ötletnek – kés pengéje villant…
- Mit akar? – kérdeztem suttogva. Megbénított a félelem.
- Miért? A múltkor nem volt jó?
- Hagyjon békén – fölálltam és otthagyva a cuccokat hazafelé rohantam. Nem voltam elég gyors. Rám vetette magát. Éreztem, hogy felszakad a nadrágom a térdeimen és a bőröm is. A hátamra fordított. Még egy ilyen és a finom kis húsodból csak cafatok lesznek.
- Miért pont én? – kérdeztem már majdhogynem sírva.
- Mert tetszel. Beljebb rántott a fal tövébe. Nem világított meg minket semmi. Széttépte a felsőm, amikor egy kocsi hajtott el mellettünk. Egész lassan, mintha…
- Kristóf! – sikoltottam, ahogy csak a torkomon kifért. Éles szúrást éreztem az oldalamnál, majd elsötétült minden…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
