|
ESZTER by Kelly
Kelly 2007.07.02. 13:22
Másnap reggel borzasztóbban éreztem magam, mint valaha. A szívem majd megszakadt, az arcomat kicsípték a tegnapi könnyek és fizikailag sem voltam túl jól. Fájt a torkom és a fejem.
Kata már nem aludt, ébren bambult ki a teraszon.
- Járt itt a tanár úr – mondta, amikor észrevette, hogy fölkeltem.
- És mit akart? – kérdeztem rekedten. Hogy ennek a torokfájásom, vagy valami egész más volt az oka, nem tudom.
- Megnézni, hogy mi újság. Mi van veletek?
- Semmi. Mi lenne?
- Tegnap úgy kapaszkodtatok egymásba, mintha az életetek múlna egymáson.
- Az enyém tényleg rajta múlik – vallottam be őszintén. – Senki más nem hallgat meg csak ő. És ez valahogy… nagyon jó. Jól esik, hogy foglalkozik velem…
- El tudnád viselni a folyamatos törődését? – tök logikus kérdés.
- Azt hiszem igen.
- És szereted?
- Attól tartok ez nem ilyen egyszerű – bár én nem tudtam, valaki megállt az ajtó túloldalán.
- Félsz, hogy bánt?
- Nem! Csak… te fel tudod fogni, hogy miről is beszélünk tulajdonképpen? Bauer Kristóf a tanárom! – hogy ezen miért kellett annyira kétségbe esnem, nem tudom. – Mi van ha beleszerettem?
- Mi lenne?
- Csak egy taknyos kölyöknek néz, nem akarna semmit tőlem.
- A tegnapiak alapján nem néz annak.
- Az meg csak rosszabb. Nem, nem lenne reális ha lenne köztünk valami. Ugyanis én nem adhatok meg neki mindent… ha érted mire gondolok.
A nem kívánatos fülek tulajdonosa tovább állt.
- Nézd kislány! – ha nem ilyen helyzetbe lettünk volna, tulajdonképpen vicces is lett volna, hogy így szólít. – Ezt nyilván tegnap is tudta. Mi lett volna ha nem jövök haza? Lényegében megmentettelek.
- Nem hiszem. Mármint azt, hogy le akart volna fektetni.
- Pasiból van – vont vállat Kata
- Én meg csajból, tudom. De milyenből? Szánalmas. – Pillangó ülésben ültem, a két talpam egymásnak volt támasztva, a kezeim, amikre minél jobban húztam a pulóverem, a lábaim között pihentek.
- Dehogy is! Az a te bajod, hogy hülye vagy. Szép vagy. Lehet, hogy nem vagy olyan gebe, mint ők, viszont neked van csípős. A 20 feletti pasiknak ez számít. Ha már itt tartunk… Kristófnak is az számít…
- Aha, és a szatírnak is az számított.
A következő percek nyugodt némaságban teltek el. Le akartam menni. Lehet, hogy hülyének néztek… de Bauerral akartam lenni. Azt akartam, hogy figyeljen rám, hogy megvédjen és végső soron meghallgasson.
- Lemegyek jó? – kérdeztem halkan. Szája szélében egy félmosollyal bólintott.
Nagy levegőt vettem és lerobogtam a lépcsőn. Azon gondolkoztam, hogy a házi-néni azt mondta, hogy mi az alsó szinten fogunk lakni, mert ott van kiadó szoba. De mi nem ott alszunk… Na mindegy. A konyha ajtajában megálltam. Bauer háttal volt nekem és azt hiszem, mint minden reggel, teát főzött.
- Jó reggelt! – köszönt hátra.
- Ühüm – a hűtőhöz léptem. Megijedtem Bauer hirtelen közelségétől, pedig még csak hozzám sem ért. Fölegyenesedett.
- Kaját keresel? – kancsóval a kezében ment az asztalhoz, de előtte, amikor elhaladt mellettem, puszit nyomott a számra. Mintha tök természetes lenne. Nagyot pislogtam és eltátottam a számat, ami jelenleg kellemesen bizsergett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
