|
ESZTER by Kelly
Kelly 2007.07.02. 13:20
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem amikor lefékeztünk az iskola előtt.
- Bent hagytam pár papírt. Kellenek a hétfői dolgozathoz.
- Kik írnak?
- Ti.
- Mi? Na ne már! Pont ez hiányzik!
- Egész nap hisztizni fogsz? Csak szóljál, mert akkor úgy készülök.
Sértődötten fogtam be. Először vagyok hétvégén suliban. Igazából tök vicces. Rájöttem, hogy szeretek Bauer idegeire menni. Az idegeire megyek, aztán amikor picit is megsért, leüvöltöm a fejét. A mi kapcsolatunk már csak ilyen marad. Mosolyogva húztam a fejembe a sapkát. Felszedte a papírokat, nagy mázlinkra nem találkoztunk senkivel.
- Megnézhetem? – már nyúltam a papírok felé.
- Nem! – elhúzta előlem.
Visszaültünk a kocsiba.
- Nincs kedvem haza menni. Nem szeretek otthon lenni, mert akkor gondolkoznom kell, úgyhogy vigyen el valahová!
Lemondóan sóhajtott.
- Legalább azt döntsd el, hogy tegezel-e, vagy magázol.
- Ne parancsolgass.
- De te parancsolgathatsz? – mosolyogva nézett rám.
- Nem parancsolgatok, csak megkértelek, hogy vigyél el. Kérlek!
Elmentünk a házunk mellett. Elégedetten dőltem hátra. Nem leszek kettesben magammal, szuper!
- Mozi?
- Jó lesz. És köszönöm szépen.
- Na! Ez az első udvarias mondat, amit ma hallok.
- Nem is! Szerintem az is az volt, amikor megkértelek, hogy…
- Nyugi!
- Akkor ne kötözködj.
Csendben mentünk tovább. Behajtottunk a plázába és fölmentünk a mozi szintre.
- Mit akarsz megnézni? – kérdezte, miközben kiszálltunk
- Már tegnap is mondtam, hogy nekem tökmindegy.
- Nem vagy finnyás csaj.
- Na ahhoz, hogy lecsajozz, nem vagyunk túl jóba. Tanár úr.
- Mondjak valamit?
- Aha – beléptünk a liftbe.
- Az egész tanárkodásban azt utálom a legjobban, hogy nálam max 10 évvel fiatalabb „gyerekek” uramoznak. Zavar.
- Azt meghiszem! – kuncogtam. Annyira viccesnek találtam.
Ahogy mentünk az áruházban egyre világosabban rajzolódott ki bennem, hogy mit akarok nézni, ekkor azonban eszembe jutott valami. Olyan hirtelen álltam meg, hogy Bauer belém ütközött, hogy ne essünk el mindketten, megfogott, így szorosan a karjaiban találtam magam.
Nagy szemekkel néztem rá, majd elvigyorodtam.
- Engedjen el tanár úr. Kárpótlásul meghív a moziba, mert nincs nálam pénz. Na! Csipkedje magát! – rohanni kezdtem a mozi felé. Közben pedig úgy nevettem, hogy majd megpukkadtam. Igazán nem gondoltam, hogy utánam rohan, de így történt. Elkapott és újra a karjaiban találtam magam.
- Megmondtam, hogy engedj el! – váltottam komolyra. – Nem szeretem, ha tapiznak.
- Bocsánat – jé! Most először láttam zavarban. Hiába nevetgéltem az előbb, akkor sem volt túl kellemes érzés a közelemben tudni. Illetve…olyan fura volt. Mindegy. Ezt elkerüljük úgy, hogy nem ér hozzám. Nem is tapizott egyébként. Csak nem akarom, hogy a közelemben legyen.
- Nem díjazom, ha azóta valaki hozzám ér.
- Sajnálom, én nem úgy akartam – majdnem dadogott.
- Hm – finoman elmosolyodtam. – Nem tudsz kezelni, igaz?
- Hát… nem nagyon.
- Nem baj. Végül is még én se tudom saját magamat.
Lassan sétáltunk tovább a mozi felé. Amikor odaértünk…
- Kérhetek? – kérdeztem
- Mit?
- Filmet.
- Ha akarsz.
- Nevetni akarok! – jelentettem be. – A Mr. Bean nyaralt szeretném. De ha túl gyerekesnek tartod, vagy hasonló, akkor…
- Nyugi. Nagyon szívesen. És megveszem a jegyeket. Ha lenne pénzed sem engedném, hogy te fizess. Ez így lovagias.
- Egy tanárnak nem kell lovagiasnak lennie a diákkal.
- Egy diáknak viszont lovagiasnak kell lennie a tanárral. Szóval ezt ne hozd fel.
Megint elnevettem magam. De ez most őszinte volt.
- Vegyünk jegyet – a pénztárban elintéztük, majd vettünk popcornt is. A leghátsó sorban ültünk. Voltak nagyon jó részek a filmben, amiken sokat nevettünk.
Lényegében… rá kell jönnöm, egész szép napot töltöttem kettesben Bauerrel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
