|
ESZTER by Kelly
Kelly 2007.07.02. 13:19
Reggel kómásan mentem le a lépcsőn. Kata még mindig nem volt sehol, Kristóf viszont a konyhában ügyködött.
- Jó reggelt – köszönt, amikor meglátott.
- Ühüm. Te vittél fel?
- Aha. Pont jókor jöttél – lekapcsolta a gázt és 2 tányért tett az asztalra.
- Én nem szoktam reggelizni – vallottam be. Máris visszavette a tányért és két bögrét hozott helyette.
- Inni viszont iszol, nem?
- De igen.
Picit gondolkozva méregetett, majd a zsebéből előhúzott két kis tablettát.
- Ezeket szopogasd el.
Értetlenkedve néztem rá.
- A 72 órán túl vagyunk és nekem…
- Nem olyan gyógyszer – korrigált. – Tegnap azt mondtad, hogy nem tudsz jól aludni. Ettől menni fog. 3szor 2 tabletta és úgy fogsz aludni, mintha fejbe vertek volna.
- Nekem az is elég, hacsak felületesen alszom – mondtam, de azért elvettem a két kis golyót. Beraktam a számba, egész jó íze volt. – Mint a cukor. Remélem nem valami drogot sózott rám.
Nevetett.
- Nem. Amiről az előbb beszéltél… az esemény utáni tablettára gondoltál ugye?
Csal bólintottam. Istenem! Mikor száll már le rólam? Nem akarok erről beszélni pont vele. Ő a tanárom az istenért! Tudtam, hogy ezt a témát is fel fogja hozni, de már a hideg ráz csak a gondolatra is, hogy…
- Nem. Az már valóban nem használ. Megjött már azóta?
- Ezt nem magával fogom megbeszélni!
Dühösen kicsörtettem a teraszra, ahol leültem egy fa tövébe. Gyönyörűen virágzott éppen.
Mit képzel ez magáról? Komolyan kezd túl sokat beleképzelni a mi kis kapcsolatunkba! Szimplán egy gyenge pillanatomban kapott el ott a kocsiban, ezért tud mindenről. Mit kérdezősködik? Egyáltalán nem tartozik rá!
Valahol a lelkem legmélyén egy hang rákérdezett arra, hogy direkt hergelem e magam. Hergelném magam? Valóban így lenne? Nem tudom. Minden esetre, ha igen, akkor is jogom van hozzá!
Ha most Kata hazajött volna… le tudtam volna rajta vezetni a feszültséget, igenis ordibáltam volna vele, de Kristóffal… bocsánat Bauerral nem fogok. Nem érdemel ennyit. Sőt semmit! Ő is csak egy… mh… ember.
Vagy fél órát lehettem kint, amikor úgy döntöttem egy tea jól esne. Bauer reggelizett. Ha megnyugodott attól, hogy visszajöttem, nem nagyon mutatta. Épphogy csak rám nézett. Na én ezen is kiakadtam! Mi az, hogy nem aggódik értem azok után, ami történt? Mi az, hogy ő nem sajnál engem, csak megjátssza azt a nagyon okos felnőttet? Elvettem a bögrémet az asztalról, öntöttem bele vizet, amit megmelegítettem a mikroba, majd teafüvet tettem bele. Leültem vele szembe az asztalra. Rá néztem, ő meg a kajálással volt elfoglalva. Úgy éreztem, muszáj beszélnem.
- Sajnálom, azt hiszem kicsit hisztis voltam.
Lenyelte a falatot.
- Igen vagy nem?
- Mi…? Na – először ráöntöttem volna a teám, kitekertem volna a nyakát, lepuffantottam volna mindössze azért, mert olyan zavarba vagyok előtte, de végül csak ennyit mondtam – Igen.
Bólintott és evett tovább. Amikor végzett betette a mosogatóba a tányért és távozni készült.
- Hová mész? – pattantam föl. Eszem ágában sem volt egyedül maradni ebben a házban.
- El.
- De hová? Nem mehetnék veled? – kérdeztem nagyon halkan. Nem is igazán akartam, hogy meghallja.
- Bemegyek a suliba. Ha van kedved, felőlem jöhetsz. A kocsiban megvárlak.
Fölszaladtam a szobámba és magamra kaptam egy farmert, meg egy pólót. Igen erősen gondolkoztam a pulóveren, de valahogy megnyugtatott az a tény, hogy Kristóffal megyek, így végül elvetettem az ötletet. Lófarokba kötöttem a hajam, és baseball sapkát nyomtam a fejembe. Majdhogynem rohantam le a lépcsőn, hogy jöjjön, aminek jönnie kell…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
