|
ESZTER by Kelly
Kelly 2007.07.02. 13:15
Szóval az egész napomat Katával töltöttem. Nagyszerű. Egy csomó helyen jártunk, és meg kell állapítanom: olyan árak vannak, amik megfizethetetlenek. Utolsó reményként egy kis kertes házhoz mentünk.
- Van itthon valaki? – kérdeztem. Ugyanis az ablakok be voltak sötétítve, és nem nagyon lehetett bent élet.
- A hirdetésben az áll, hogy 10 és 12 között fogad látogatókat. De csak akkor tudjuk meg biztosan, ha megnézzük – Kata vállat vont és csöngetett. Pár perc múlva egy idős néni jött ki a házból. Kinyitotta nekünk a kaput és boldogan mosolygott ránk.
- Jó napot kívánok – ez után bemutatkoztunk és ezzel túl voltunk a formalitáson.
- Fáradjatok beljebb!
Alaposan körülnéztünk az amúgy jó állapotban lévő házon. Kiderült, hogy a néni az unokájának vette a házat, aki most 2 éves. A kislánya 21 éves kora után költözne csak be, addig pedig albérletbe adja ki. Nekem nagyon szimpatikus volt. Ő maga öregek otthonába költözik.
- És mennyibe kerülne?
- Tudjátok kedveskéim a dolog nem ilyen egyszerű. Ugyanis itt lakik egy nagyon kedves fiatalember. Ő az emeleti albérlőm. A földszinten van az a két szoba még, amit láttatok, azokat adnám ki.
- Engem nem zavarna egy harmadik – nyugtatta meg Kata.
- Végül is engem sem.
- Korban pont hozzátok illik. Meg aztán elég jó képű is – kacsintott a néni.
Fel nem bírtam fogni minek megy öregek otthonába. Olyan fitt!
- Szóval? Mennyibe kerülne? – tért vissza Kata.
- 66. 000 + a rezsi.
- És ezt 3 felé? – kérdeztem.
- Igen – válaszolt helyette Kata. – Az nekünk tök jó.
Igaza van! Ez a legbarátságosabb ár eddig. 22. 000 havonta… Annyira nem húzós, mint a többi…
- Mikor költözhetnénk? – kérdeztem. – Tetszik tudni 2 nap múlva, kilakoltatnak a kollégiumból.
- Én már nem lakom itt – mosolygott a néni – Felőlem bármikor. A fiatalemberrel kellene megbeszélni, hogy mikor jöhetnek, bár biztos megértené szorult helyzeteteket.
- Nagyon szépen köszönjük. Gondolkodnánk még rajta egy-két napot – mondtam, de Kata közbevágott.
- Felejtse el. Szeretnénk már most aláírni a papírokat, ugyanis ez nagyon kedvező ajánlat, gyönyörű környék és a végén még valaki elviszi az orrunk elől.
- Jaj, hát ez nagyszerű! Máris hozom őket! – ezzel kiment az előszobába a táskájához.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdeztem suttogva – Még nem is ismerjük azt a pasit.
- És? Ő fönt lesz, mi lent. Úgy se leszünk sokat itt.
- Hát jó…
2 órával később már volt szállásunk.
- És most? – tettem fel a logikus kérdést.
- Most állásinterjú. Remélem nem vagy túl finnyás, mert pincérkedést néztem ki – nevetett elképedt arcom láttán.
- Na! Én már semmin nem lepődöm meg. Nem hívjuk fel a férfit, hogy mikor költözhetnénk?
- De – Kata elővette a zsebéből a cetlit és tárcsázta a számot. – Beszélj vele te, én nem akarok.
Kezembe nyomta a telefonját és azt suttogta, hogy Kristóf.
A telefon kicsöngött, majd a hetedik csöngésnél egy kedves férfi hang vette fel.
- Hallo? Tessék? Bauer Kristóf.
Kiesett a kezemből a telefon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
