|
ESZTER by Kelly
Kelly 2007.07.02. 12:55
- Jó napot! Elnézést a késésért!
- Semmi baj! Üljön le! – rám mosolygott, én pedig furcsálló szemek kíséretében vonultam leghátra. Be kellett látnom, hogy annyi értelme volt bent lennem, mint az osztály hörcsögének. Nem tudtam semmi másra gondolni, csak őrá. Kinéztem az ablakon. Valamikor az óra vége felé eleredt az eső és azon kaptam magam, hogy letörlöm egy könnycseppem. Mosolyogva néztem, hogy Kata távozik az udvaron keresztül. Szerencsémre az órán nem kellett megszólalnom.
Kicsöngettek.
- Holnapra csinálják meg a 246os és 247es feladatokat. Végeztünk, elmehetnek.
Már épp léptem volna ki az ajtón, amikor…
- Eszter! Maradna egy kicsit?
- Elnézést tanár úr sietek! El szeretnék menni a mosdóba – dadogtam. A csajok röhögve mentek ki mellettem.
- Igen, azt meghiszem. Foglalj helyet kérlek.
Hatalmasat sóhajtottam és leültem a tanári asztallal szemben. Hosszú percekig nem szóltunk egymáshoz. A szeme megakadt a vázlatfüzetemen.
- Megnézhetem?
Morogtam valamit, de azért átnyújtottam.
Belenézett és néha elégedetten hümmögött. Tudja milyen szinten vagyok rajzolás terén. Ő az egyetlen tanár, aki támogatni akarja az ösztöndíjamat a képzőművészetire. Mondjuk nem nagyon hozakodtam még elő másnak. De azt hiszem ennek hamarosan nem lesz semmi értelme.
Visszatette az asztalra a rajzaimat.
- Mi baja van mostanában?
Megdöbbenve néztem rá.
- Nekem tanár úr? Semmi - hazudtam. Ó! A napokban hanyadjára…
- Nem kell hazudnia. Nem szeretném, ha tolakodásnak venné, csak gondoltam megkérdezem nem óhajt-e valakivel beszélgetni. Tekintettel arra, hogy nincs senki a környezetében, akire támaszkodhatna.
- Ha bántani akar, akkor álljon be a sorba és várja ki a maga idejét. Most pedig nagyon kérem, hagyjon békén! – sziszegtem dühösen. Ő fölállt.
- Nem akarom bántani, épp ellenkezőleg: segíteni szeretnék. Csak maga nem hagyja. De nem csak nekem. Senkinek.
- Aha. Szóval kötelezettségének érzi faggatózni. Köszönöm. Azt hittem legalább valakit tényleg érdekel – az utolsó mondatot már inkább csak motyogtam.
- Az érdeklődést kezdjük inkább máshol. Talált már másik kollégiumot?
- Ö… nem – nem nagyon értettem hogy jön ez most ide.
- És hová akar menni? 3 nap múlva kiteszik a szűrét.
- Őszintén szólva ezen még nem gondolkoztam – vallottam be durcásan. Idegesen húztam az ujjaimra a pulcsimat.
- És ha jól sejtem nincs hová mennie – fűzte tovább a gondolatmenetet a tanárom, akit mellesleg Bauer Kristófnak hívnak.
- Jól sejti – gondolkodóba estem.
- Van valaki akinél egy ideig megszállhatna? Vagy albérletbe költözik?
- Azt tartom valószínűnek. Mármint az albérletet. El kell kezdenem dolgozni, hogy legyen fedezetem, de az lenne a legtisztább – nem boldogított a tudat, hogy mostantól dolgozó egyén leszek.
- Bírni fogja együtt a kettőt? Az iskolát is és munkát?
- Minden esetre meg fogom próbálni.
Hosszas csend telepedett ránk.
- Akar mondani valamit?
És ekkor ránéztem. Barna félhosszú haja a szemébe lógott, nem söpörte ki onnan. Zöld szemei értelmet sugárzóan csillogtak. És az egész lénye bizalmat sugárzott. Egy hajszál választott el attól, hogy kitálaljak neki.
- Ö… Én… Nem is tudom – társalgásunkat a csengő zavarta meg. Gyorsan kihasználtam az alkalmat és bedobáltam a cuccaimat a táskámba. – Elnézést, most mennem kell a következő órámra.
- Viszontlátásra!
Ki akartam lépni és akkor megint megállított.
- Eszter! – visszafordultam – Megígér nekem valamit?
- Még meglátom.
- Ha akármi nyomasztaná, ígérje meg, hogy kitálal valakinek. Teljesen mindegy, hogy kinek, csak ne nyomassza magát. Kár lenne magáért – ezzel az asztalához lépett és ő is összepakolt.
Elmotyogtam egy viszlátot, majd tényleg kimentem. Azonban eszem ágába sem volt órára menni. Visszamentem a kollégiumhoz, ahol lassan álomba sírtam magam.
Másnap reggel szokásos utamat akartam megtenni a mosdóba, de előtte egy türelmetlen lányba ütköztem.
- Késtél. Mi ütött beléd? Eddig mindig pontos voltál!
- Neked is jó reggelt.
Kata karon ragadott és húzni kezdett.
- Hová viszel?
- El. Ma nincs suli. Legalábbis nekünk nincs.
- Mert?
- A Zrínyi koleszban laksz, nem?
- De igen.
- Én a Szent Margitba. Mind a kettőt bezárják.
- És? – kérdeztem gyanakvóan.
- Albérletet kell néznünk. Na meg némi munkát is. Összeköltözünk!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
