- Eszter merre van?

- Nem tudom, de remélem nem is jön be! Láttátok mostanában, hogy néz ki?

- Jézusom! Igen, szerencsétlen borzasztó.

- Gáz, hogy valaha is vele barátkoztam.

- Már nem azért, de szerintem is.

- Undorító, szégyent hoz ránk! Tök gáz.

- Na menjünk! Még el akarok szívni egy szál cigit.



Üresen hallgattam végig a jelenetet, nem érdekelt. Úgy ahogy semmi más az elmúlt hat napban.

Szenvedek. Nem tudok másra gondolni, csak rá. Megváltoztatta az életem. Nem törődik velem. Nem törődnek velem. Mindenki éli a saját életét és marad a nem látok semmit, nem hallok semmit, nem veszek tudomást a világról duma. Nem érdekel. Mindenkinek joga van az élethez. Az élet egy játék, melynek akarva, akaratlanul is a részesei lettünk. Az életed olyan, amilyenné teszed. Vagy amilyenné teszik? Komolyan lépesek vagy azt hinni, hogy te befolyásolod? Nem. A környezeti tényezők igenis meghatározó körülmények. Ők és azok befolyásolják az életedet. Miért hiszed, hogy fontos vagy? Mások rendelkeznek feletted, kiszolgáltatott vagy. Pótolható vagy. Bábu vagy. Törődj bele: nincs szükségük rád. Magad vagy, akármikor félredobhatnak: szükségtelen vagy. Félsz? Nem kell. Fölösleges. Bántottak? Megaláztak? A földbe tiportak? Szerinted rajtad kívül érdekel valakit? Dolgozd föl! Lépj túl! Nem tudsz? Nem baj. Akkor csak éld túl…

Gondolataimból a csengő hozott vissza. Már vagy eltelt 10 perc becsengő óta, amikor öngyújtó kattanást hallottam.

- Mi van? Te nem mész? – a hang a szomszédos fülkéből jött. Lemondó sóhajjal vettem tudomásul, hogy ma sem leszek egyedül. Habár nem tudhattam, hogy ő is így gondolja, az illető ugyanis sokkal hamarabb szokott rá eme időeltöltésre, mint én.

- Nem – meglepődtem azon, hogy hangom milyen erőtlenül szól.

Hallottam, hogy kattan a zár, majd kopogtak az ajtómon.

- Mi bajod van tulajdonképpen? – így próbált faggatózni teljesen flegmán, amikor észre vette, hogy úgy se nyitok ajtót.

- És neked?

- Semmi közöd hozzá.

- Dettó – mormogtam.

- Te Eszter vagy ugye? – kérdezte. Megint csend – Én Kata vagyok. Látom te is jó beszélgető partner vagy.

- Ha nem tűnt volna fel, nem is akarok beszélgetni.

- Ja! Az más! – még mindig nem tágított az ajtóm elől, inkább lecsúszott a tövébe. Nem szóltunk. Megint eszembe jutott az a tetű és az egész elcseszett életem. Újfent sírni kezdtem.

- Ne bőgj már! Hallod? – könyökével bökött az ajtóba. Hatalmasat sóhajtott. – Órára kéne menned.

- Minek? Hogy azt hallgassam ki milyen fogamzásgátlót szed és hogyan, mikor, naponta hányszor szexel a barátjával? Köszi nem. – bőgtem vissza.

- Ugyan már! Majd kinövik. Csak túl közönségesek ahhoz, hogy észrevegyék magukat.

Csend.

- Melyik osztályba jársz? – kérdezte

- 12. D. Te?

- 12. Ny.

- Mióta jársz ide?

- Úgy kb. 10. óta.

- Komolyan? És én még azt hittem… Na mindegy. Milyen órád van?

- Irodalom – válaszolt egyhangúan.

- Nekem matek. Tulajdonképpen szeretem. Lehet bemegyek.

- Menjél – fölállt az ajtóból. Lassan kinyitottam az enyémet és először találkoztam Katával. Soha nem láttuk egymást, igazából most beszélgettünk először hat napja. Nagyon szép lány volt. Egyszerű, ő sem anorexiás vékony kis picsa… szőkésbarna haja nyilván dauerolva volt, az összekuszálódott tincsek keresztezték egymást vállainál. Lezser szövet ruhákat viselt, az egész lány maga volt a természetesség. És ami újra könnyeket mart a szemembe: egyedi volt. Én kezdtem azt hinni soha nem leszek az. Minden megvan másban is, ami bennem. Nincs semmi egyedi tulajdonságom. Ha csak azt bele nem számítjuk, hogy álomvilágban élek és a korombeliek szánalmas kis lúzernak tartanak. Belenéztem a tükörbe és megigazítottam magam. Lassan 4 órája ültem a klotyóban. Szőke szög egyenes hajam összekócolódva verdeste hátamat, kék szemeim picit pirosak voltak a sok sírástól. Egyszerű kínai farmer volt rajtam, valami márka nélküli pulcsival. Nos igen. Hiába volt 18 fok én mégis pulcsit hordtam. Valahogy 6 nap alatt elvették a kedvem attól, hogy bármit is megmutassak magamból.

Mondtam Katának egy sziát és kimentem. A folyosók üresek voltak. Minden idegszálamat összeszedve léptem be a matek terembe.