|
TE VAGY AZ ÉN MARIHUÁNÁM by Cecília
Cecília 2007.06.13. 17:18
Másnap korán keltem. Mikor kiléptem a konyhába, Jack már ott volt. Leültem, és töltöttem magamnak kávét. Megpróbáltam elkerülni a beszélgetést. Úgyis tudtam, hogy miről lenne szó
- Azt hiszem, el kéne mondanod valamit! –ült le velem szembe.
Tudhattam volna! Úgy sem kerülhetem el.
Ültem, és némán kortyolgattam a kávét.
- Kasszandra válaszolj! –most először szólított a nevemen.
Teljesen ledöbbentem. Még ha utasított is éppen, de olyan furcsán jól esett. Pedig mindig megpróbálta elkerülni. Általában valami utálatos kis jelzővel illetett. Mint például kisasszony, vagy kislány, de a drogos kurva is elég gyakran elhangzott.
- Hiába erőlködsz! –válaszoltam. –Nem akarok erről beszélni.
- Pedig szerintem fontos lenne.
Mérgesen csaptam oda a csészém az asztalhoz. Mért kell ilyen erőszakosnak lenne!
- Mit akarsz tudni?! –kiabáltam. –Hogy anyám egy nap felpofozott, én meg elpanaszoltam apámnak, aki úgy megverte anyát, hogy egy hétig menni alig tudott. És emiatt vetélt el?!
Némán, döbbenten nézett rám.
- Most boldog vagy? –kérdeztem, és kirohantam a lakásból.
Nem tudtam megállítani a könnyeimet. Életemben nem sírtam még annyit, mint ebben a pár hétben. Pedig mindig is úgy tartottam, hogy csak a gyenge emberek sírnak sokat. És tessék, most én is úgy bőgök, mint egy kisgyerek! Elegem van!
Behúzódtam egy sötét sarokba. Hallottam Jack motorjának a hangját. Biztos engem keres. De nem érdekelt. Csak el akartam menekülni előle!
Tudtam, hogy úgyis visszamegyek. Mindegy hányszor vesztünk össze, vagy hányszor bántott meg, én mindig visszamentem. Mert néha, olyan kedves tudott lenni, hogy azt is elfelejtettem mellette, hogy valaha undok volt. Még akkor is, ha tíz perccel előtte volt az.
Aznap nem mentem suliba. Meglátogattam inkább Lilit. Az iskola lerobbant, régi épület volt. Inkább börtönnek nézett ki. Két óra volt, tudtam, hogy ezidőtájt végez a suliban. Tehát ott vártam a kapuban. Eltelt tíz perc, majd fél óra. Háromkor úgy döntöttem, hogy bemegyek megkeresni. De sehol nem találtam. Hirtelen megláttam az osztályfőnökét.
- Msr Tortton! –kiáltottam utána.
Negyven év körüli nő volt, de jóval idősebbnek látszott.
Megállt és hátranézett. Olyan arcot vágott, mint aki épp szart szagol. De most nem foglalkoztam vele.
- Nem tudja véletlen, hogy hol van Lili? –kérdeztem.
- Nem Kasszandra, nem tudom! –húzogatta az orrát. –De te mit keresel itt? Neked nem iskolába kéne most lenned?
Nem voltam hajlandó végighallgatni a rikácsolását. Sarkon fordultam, és elindultam kifelé.
- Biztos valami baj van! –gondoltam. –Lili sose hiányzik ok nélkül!
Futottam hazáig. Mikor a házunk elé értem, folyt rólam a víz, és úgy lihegtem, mint egy csataló. De most nem törődtem vele. Csak Lili legyen otthon.
Berontottam a lakásba, de az üres volt. Kétségbeesetten futkostam fel-alá a lakásban. Majd kirohantam az utcára. Nem tudtam, hova szaladjak, vagy mit csináljak. Teljesen tehetetlennek éreztem magam!
Hirtelen motorberregést hallottam a hátam mögül. Egy fekete Harrly állt meg mellettem. Jack levette a bukósisakját, és rám nézett.
- Szállj fel! –mondta.
- Nem fogok fölszállni! –határoztam el.
De akkor kiejtette a bűvös szót: Lili.
- Lili kórházban van! Gyere, odaviszlek! –és én már ugrottam is.
Úristen mi történhetett? Az egész az én hibám! Nem lett volna szabad egyedül hagynom! Nem lett volna szabad…
A könnyeim lassan csordogáltak a bukósisak alól. Húsz perc alatt ott voltunk.
Meg se vártam, hogy Jack parkolóhelyet keressen, már rohantam is be.
- Lili Ignest! –támadtam le a recepcióst. –Melyik kórterembe van?
Egy élet volt, míg az öregasszony kikereste.
- 116–os kórterem. De csak családtagok látogathatják, mert…
Végig se hallgattam, csak rohantam föl. Nem foglalkoztam a lifttel. Gyalog gyorsabb volt.
- Elnézést, meg tudná mondani, hogy merre van a 116-os kórterem? –szólítottam meg egy nővérkét.
- Itt forduljon be jobbra, és a folyosó végén. –mondta.
Egy örökkévalóságnak tartott odáig az út. Mikor odaértem, viszont alig mertem benyitni. Csak álltam a nagy, fehér ajtó előtt, és remegtem, vajon mi fogad majd ott, bent.
- Te meg mit futkosol, mint egy hülye? –ért utol Jack.
Rá se néztem, csak kinyitottam az ajtót, és beléptem.
Csak meredten álltam az ajtóban, és bámultam a kis összetört testet. Ez nem lehet az én kishúgom! Az ágyon egy kicsi lány feküdt, mind két keze begipszelve. Az arca szinte felismerhetetlen volt a kék-zöld foltoktól, és a forradásoktól. Mikor észrevett, rám mosolygott. Még a mosoly is ijesztő volt. Feldagadt szájából hiányzott két fog. Szép szőke haja, egy részen le volt borotválva, és bekötve.
A torkomban egy óriási gombóc ült, és könnyek marták a szememet. Én tehetek az egészről! Mért is jöttem el otthonról?!
De csak erőtlenül visszamosolyogtam. Tudtam, ha Lili sírni látna, azt már nem tudná ilyen bátran viselni.
-Hogy vagy kisszívem? –ültem oda az ágyához. –Mi történt veled?
-Jól vagyok Kasszy, ne sírj! –Csak fáj egy kicsit a fejem, meg a karom.
- Mi történt? –kérdeztem újból.
- Semmi különös, csak leestem a lépcsőn. –mondta, de láttam rajta hogy hazudik.
- Mond el, mi történt igazából! –szóltam rá.
Erre elfelhősödött az arca, majd végre lassan beszélni kezdett.
- Neked sose tudtam hazudni. –mosolygott. –Anya észrevette, hogy tegnap vásárolni voltam, és kérdezte, hogy honnan van a pénz. Én azt mondtam neki, hogy találtam, de nem hitte el. Megvert, de én nem mondtam semmit! –olyan büszkeség ömlött el az arcán, hogy majdnem elsírtam magam.
Az én bátor kishúgom!
- Aztán miután látta, hogy úgyse mondok neki semmit, elzavart otthonról azzal, hogy egy szívtelen kis dög vagyok! Én meg kiszaladtam a lakásból, mert nagyon részeg volt, és nem tudtam, mit fog tenni. Gondoltam megkereslek téged, de megbotlottam a lépcsőn, és leestem.
Már potyogtak a könnyeim. Jack az ajtó mellett állt, és minket figyelt.
Halk kopogtatás hallatszott. Az orvos jött be.
- Önök a kislány hozzátartozói? –kérdezte.
- Igen, a nővére vagyok! –szaladtam oda hozzá. –Doktor úr, hogy van Lili? Rendbe fog jönni?
- Azt hiszem, inkább menjünk ki. –mondta nyugodt hangon az orvos. –Lili nem baj, ha elrabolom egy percre a nővéredet?
- Nem dehogy! –mosolygott ránk álmosan. –Egy picit úgyis fáradt vagyok.
Épp akkor csukódott le a szeme, mikor kiléptünk a szobából.
- Doktor úr, kérem mondjon már valami! –szinte őrjöngtem.
Mért nem képes megszólalni! Rendes embernek látszott, de olyan lassú volt, hogy szinte beleőrültem.
- Nos a kishúgát az egyik szomszéd találta meg a lépcsőházban, és rögtön hívta a mentőket. A feje betört, és a karjai is el voltak törve. De azok láthatóan nem az esés miatt. A zúzódások felét, viszont esés közben szerezte. - majd habozva folytatta. –Viszont az esés közben megsérül a gerince. Sajnos túl későn érkeztünk, már nem lehetett semmit se tenni. Valószínűleg soha többé nem fog tudni lábra állni.
Valami jeges rémület csúszott végig a torkomon, le egészen a gyomromig. Nem tudtam felfogni. Csak néztem magam elé, üres tekintettel. Majd lassan, nagyon lassan megeredtek a könnyeim. A zokogástól némán rázkódott a vállam. Jack odalépett mellém, és átkarolt. Olyan jó érzés volt. És én rajta sírtam tovább.
Nem tudtam elhinni, hogy az én kishúgom nyomorék lesz! És mindez az én hibám! Nem történt volna meg, ha ott vagyok! De én nem voltam ott…
Hirtelen hangos csattogás, és imbolygó léptek zaja törte meg a folyosó csendjét. Felkaptam a fejem. Anyám közeledett felénk, láthatóan nagyon vidáman, és persze segg részegen.
- Jaj kicsikém, úgy örülök, hogy látlak! –lépett felém harsányan, és próbált megölelni.
Én hátrébb léptem, így kis híján elesett.
- Van merszed még idedugni a képedet, azok után amit tettél? –sziszegtem, gyűlölettel teli hangon.
Láthatóan nem értette, hogy mi bajom van. Legszívesebben kikapartam volna a szemét.
- Mért, mi a baj kicsikém?
- Ne merj így hívni! –kiabáltam rá.
Éreztem, hogy a gyűlölet tüzes tőrként forog a szívemben, az iránt az ember iránt, aki ezt tette a kishúgommal. És ez az ember, a saját anyám volt!
- Ha nem takarodsz el innen, én esküszöm, hogy megöllek! –a hangom csak úgy izzott a gyűlölettől.
- Márpedig nekem is annyi jogom van itt lenni, mint neked! –kiabált rám. –Végül is, én vagyok az anyja.
Ezt már nem bírtam tovább elviselni! Mit képel magáról ez a nő?! Ezt teszi Lilivel, és még van pofája az anyjának nevezni magát?
Már emeltem a kezem, hogy megüssem, de Jack elkapta a csuklómat. Értetlenül nézetem rá.
- Ha most is a hülye elveivel jön, én esküszöm agyonverem! –gondoltam.
De Jack elengedte a kezem, és anyámra nézett.
- Ez már nincs így, asszonyom! –mondta hidegen. -A kislány mostantól nem tartozik a maga felügyelete alá. És ha nem takarodik el innen, akkor én dobom ki.
A hangja nyugodt volt, és felsőbbrendű. És én végtelen hálát éreztem iránta. Anyám csak pislogott. Mintha kezdett volna neki derengeni valami. Majd megfordult, és szó nélkül elcsattogott. Soha többé nem találkoztam vele…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
