|
TE VAGY AZ ÉN MARIHUÁNÁM by Cecília
Cecília 2007.06.13. 17:17
Másnap karikás szemekkel ébredtem. Fáradt voltam, és elnyűtt. Aztán rájöttem, hogy hol is vagyok. Kikászálódtam az ágyból, és belenéztem a tükörbe. Ugyanazt láttam, mint mindig. Sápadt, fehér bőr, karikás kék szem, rövid szőke haj, egy rám eléggé nagy póló, és a boxerem alól kikandikáló két, hosszú vékony láb. Beletúrtam a hajamba, és kimentem a fürdőbe. Már szinte fel se tűnt, hogy a fésű tele lett vékony, szőke hajszálakkal. Rég hozzászoktam.
Miután rendbe szedtem magam, kimentem a konyhába.
Jack nem igen zavartatta magát, hogy ott vagyok. A konyha közepén állt, egy szál boxerben. Mit nem mondjak, fantasztikusan nézett ki. Magas, vékony alakja volt, tökéletesen kidolgozott izmokkal.
- Kérsz kávét? –nézett rám.
Majd lassan végigmért. Zavarba jöttem a tekintetétől, pedig ilyen nem gyakran fordult elő velem. Szerettem volna, ha nem ilyen olcsó ruhákban lát. Nem tudom mért, de szerettem volna. Szinte minden ruhámat a turkálóban, vagy a piacon lopva szereztem be. És nagyon idegesített az is, hogy ilyen közömbös. Pedig tudtam, hogy mindezek ellenére nem nézek ki rosszul. Mégha olyan vékony vagyok is.
- Igen, köszi.
Megpróbáltam elkerülni a vitákat. Ami nem is volt nehéz, hisz lehetőleg alig szólt hozzám. Ő vitt suliba, és ő is hozott el. Kezdtem megszokni a rendszeres iskolába járást, és a szabályait is. Csak a fű hiányzott nagyon. Iszonyatosan! Egy hét alatt egész jól összeszoktunk, és már nem is veszekedtünk lépten, nyomon. De lehet, hogy csak amiatt, mert alig láttuk egymást. Lehet, hogy hülye dolog, de úgy érzem, került engem.
Vasárnap hazamentem. Jack épp nem volt otthon, ideális alkalom volt egy kis kiruccanásra. Meg kellett látogatnom Lilit. Hisz megígértem neki!
Felszálltam a buszra. Ugyan csak öt megállót mentem, de így is bőséges volt a termés. Két pénztárcát, egy pár arany fülbevalót, és egy ezüst karkötőt gyűjtöttem be.
Ügyes kis zsebtolvaj voltam, még soha nem kaptak el. És Lili is nagyon örült az ajándékoknak. Úgyis olyan kevés holmija van. Főleg szép. Na az szinte egy se!
Üres volt a lakás, úgyhogy nyugodtan beszélhettünk.
- Van még a pénzből? –szegeztem neki a kérdést.
- Persze! Vigyáztam, szinte alig költöttem valamit! –kicsit mintha meg is sértődött volna, hogy ilyet feltételezek róla egyáltalán. – Csak a legszükségesebb dolgokat vettem meg. Szerencsére anya nem vett észre semmit.
Nagyon megnyugtatott. Tehát minden rendben!
Lili ártatlan mosollyal nézett fel rám.
- És veled minden rendben? A felügyelőd igazán helyes fickó!
Úgy adta elő, mintha csak valami ártatlan kis észrevétel lenne, de tudtam, hogy mi jár igazából a fejében. Elég jó ismerem mára húgom
- Lehet, hogy jól néz ki, de egy begyöpösödött, idióta barom! –vágtam rá olyan mérgesen, hogy magamat is megleptem vele. –Folyton utasítgat, és parancsolgat. Ki nem állhatom!
De Lili csak mosolygott. Mint aki tud valamit.
Imádom a húgom, de néha az agyamra megy!
Maradtam még egy keveset, majd elindultam.
Hirtelen megcsapta az orrom a marihuána édes, semmihez sem hasonlítható illata. Nagy levegőt vettem, teleszívva vele a tüdőmet. Szinte remegtem az erőfeszítéstől, hogy oda ne rohanjak, és ne kérjek belőle.
Aztán lassan elindultam. A lábam szinte magától vitt. Mikor megláttam kik azok, nagyon megörültem.
- Hali, jut nekem is? –kérdeztem.
Felém fordultak. Ismertem mindet. Itt laktak a környéken. Először nem ismertek fel, majd ködös tekintetük tisztulni kezdett. Bután vigyorogtak rám.
- Szia Kasszy! Gyere nyugodtan, jut neked is.
Éreztem, ahogy szétárad az ereimben. A véremben dühöngő követelés az anyag után kezdett alábbhagyni. Majd teljesen elcsitult. Valami halálos, békés nyugalom vette át a helyét. Boldog voltam, könnyű, és bátor.
Eddigi életemben olyan kevés boldogság akadt, hogy egy kezemen össze tudtam volna számolni. Azt hiszem, ezekkel a lopott pillanatokkal azokat akartam pótolni. Vagy csak a többit elfelejteni…
Erősen dülöngéltem mikor beléptem az ajtón. Kint már sötét volt, olyan kilenc óra lehetett. Borzasztóan szédültem. A kellemes lebegés már rég elmúlt, iszonyú rosszullét vette át a helyét.
Mikor Jack meglátta, hogy nézek ki, elsötétült az arca.
- Hol voltál? –kérdezte.
Zsibbadó nyelvvel, lassan válaszoltam.
- Semmi közöd hozzá! –kiabálni akartam, de a normál hangerőt is nehezen tudtam megtartani.
Erre megint felöltötte, azt az utálatos, lenéző, undorodó arckifejezését. Olyan volt, mint akinek egy nagy, ronda bogarat kéne agyoncsapnia.
- Szánalmas vagy! –nézett rám. –Egy drogos kis nyomorék! Mért nem szöksz el? A magadfajta úgyis csak ahhoz ért.
A hangja vágott, mint a kés. Bement a szobájába, és becsapta az ajtót.
Elbőgtem magam. Hogy a rosszullét miatt, vagy, mert tudtam, hogy igaza van, nem tudom már. Berohantam a szobámba, levettettem magam az ágyra, és álomba sírtam magam.
Az eső csapkodta az ablakot, menydörgés rázta meg a földet. Ijedten ültem fel az ágyban.
A vihar pont olyan volt, mint akkor régen! Hatalmas, és rémisztő.
Féltem! Iszonyúan féltem!
Próbáltam nem sírni. Bekuporodtam az ágy végébe, és magamra húztam a takarót. Észre se vettem, hogy peregnek az arcomon a könnycseppek.
Hiányzott Lili. Ha vihar volt, mindig bebújtam mellé az ágyba. A kis teste egyenletes szuszogása mindig megnyugtatott, hogy végre én is álomba szenderülhessem. De most nem volt itt! Egyedül voltam, teljesen egyedül! Pont mint akkor régen…
Hirtelen hatalmas villám csapott be a közelben, olyan nagy, hogy az egész szobát bevilágította. De a dörgés még ennél is rosszabb volt. És nagyon hangos. Majdnem annyira, hogy elnyomja a sikításomat. De csak majdnem!
Rázott a zokogás, félelmemben összegömbölyödtem a takaró alatt.
Kinyílt az ajtó, és tompa fény szűrődött be rajta. De még ettől is csak megijedtem. Jack odajött, és az ölébe húzott. Mint egy csecsemőt, úgy ringatott. És én gondolkodás nélkül hozzá bújtam, izmos mellkasára hajtottam a fejem. Így tartott addig, míg egy kicsit meg nem nyugodtam, és alább nem hagyott a remegés. Aztán még egy óriási villám csapott le, és rajtam megint erőt vett a kétségbeesés.
Jack a hátamat simogatta, és csitítgatott.
- Én nem akartam! –zokogtam bele a vállába. –Én tehetek az égészről!
- Csssss! –mondta halkan. –Ne sírj, nincs semmi baj!
Hogy mondhat olyat, hogy nincs semmi baj?! Honnan tudná ő, hogy mit tettem? Hisz nem is tud rólam semmit! Nem is érdeklem!
- De igen! –kiabáltam zokogva. –Te nem tudhatod! Én vagyok a hibás!
- Miben vagy te a hibás? –kérdezte kedvesen.
Akkor jöttem rá, hogy kivel beszélek, és ki is tart a karjában.
- Semmi! –mondtam, és eltoltam magamtól. –Nem érdekes.
- Engem nagyon is érdekelne. –mondta még mindig kedvesen.
- Dehogy érdekelne! –kiabáltam rá. –Egyáltalán nem érdekel. Azt se tudom, hogy minek vagy itt! Menj el, és hadd engem békén!
Jack felállt, és odasétált az ajtóhoz.
- Itt leszek a szomszéd szobában. –mondta. –Nyitva hagyom az ajtót, ha bármi baj van, gyere nyugodtan.
Azzal kiment. A vihar alábbhagyott. Mosollyal az ajkamon aludtam el.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
