|
A SZÉLHARCOS by Rhea
Rhea 2007.06.12. 15:08
Az óra végén Lionel elvonult az iskola egy eldugott zugába és előhalászta mobilját. A kijelzőn három nem fogadott hívás díszelgett. A fiú mélyet sóhajtott és tárcsázni kezdett. A telefonba érdes férfihang szólt, és amikor meghallotta Lionelt üvöltözésbe kezdett. A fiú petyhüdt mosollyal tartotta távolabb fülétől a telefont és hallgatta a kiabálást. Mikor a férfi befejezte, Lionel nyögött egy igent és kinyomta a gombot.
Elindult megkeresni osztályfőnökét. Gondolkodás nélkül benyitott a tanári folyosóra, de rögtön meg is bánta, amikor az asszisztens hatalmas szemeit ráemelte és kérdőre vonta. A táblán az ált Miss Kotters. Vicsorgó tekintete ijesztette a magyarázkodó fiút és mostmár megértette, miért nem szoktak a diákok túl gyakran idejönni. Mikor meglátta kopaszodó tanárát, rögtön otthagyta az egyre ijesztőbb titkárnőt, aki épp pápaszeme után kutatott, hogy mégjobban megnézhesse a fiú iratait.
Lionel csöndes hangon tisztázta tanárával, hogy családi okok miatt el kell mennie. Az idősödő ember csak bólogatott és felajánlotta, hogy kikíséri. A fiú megjátszott örömmel fogadta az ajánlatot, és kifelé menet kikapta Miss Kotters kezéből cuccait.
Mikor tanára otthagyta magában kezdett szitkozódni - Még, hogy családi okok. Szegény fószer igen naiv. Mindegy. Annak az állat Igornak is most kell hívnia- arca már nem volt vidám, sőt inkább dühösnek lehetett mondani.
Igyekezett minél hamarabb eltűnni az iskola területéről, nehogy észrevegye valaki, de nem volt sikere. Amia szokásához híven a tetőn ücsörgött, ahova mellesleg tilos volt menni. Érdeklődve szemlélte a hirtelen távozó fiút. Azonban kíváncsiságát az egyre fokozódó szél kötötte le. Nem bírta felfogni, hogy a természet miért pont valaki olyan kezébe került, aki érzelmileg ennyire labilis. Lelke háborgott és nem bírta elfojtani érzéseit. Természetesen ő sem tökéletes, de ő legalább meg bírta fékezni. Aztán eszébe jutott, mi van akkor, hogyha az illető még nem is tud erejéről. Terve második pontja átkovácsolódott. Első a megtalálás volt, második az erő titokban tartása, harmadik pedig megszerzése. Semmit sem fog ártani, ha olyan dolgot vesz el, amiről nem is tud.
Aztán visszatért a fiú gondjára. Már nem látta az iskola területén és szívesen utána ment volna, de azzal nem haladt volna.
Végigülte az összes óráját és tiszta fejjel lépett ki a zuhogó esőre. Még hallotta néhány tanár szitkozódását, akik a miatt aggódtak, hogy megáznak. Szidták az időt, és úgy gondolták, csak szórakozik. Amia régen mindig dühös lett az ilyen kijelentések hallatán és cserébe megerősítette a zivatart, ám most csak mosolygott. Felnézett és élvezte a csillogó esőcseppek táncát. Elbűvölt az érzés mikor a vízcseppek bőréhez értek. Őt egyáltalán nem zavarta az eső, sőt kifejezetten élvezte. Hazafelé úton figyelte az embereket. Megpróbált észrevenni bennük valami hatalmasat, valami olyat amit ismer, de sehol semmi. Csalódottan és csurom vizesen toccsant be az előszobába. A telefon épp akkor csörrent meg és még időben felvette.
- Halló?
- Szia Amia. Hogy vagy?
- Oh, Maria - Maria a kereszt anyja volt és emellett egyetlen élő gyámja. Családja tagjai szép múltra, tekintélyes karrierekre, és tragikus balesetekre néztek vissza. A vagyonuk le volt kötve és a család két tagja osztozott rajta. Anyja testvére, Maria és Amianta. - Jól, köszönöm- épp vissza akarta kérdezte ugyanezt, de rokona félbe szakította.
- Remek, szóval, két hét múlva Londonba utazok, és gondoltam meglátogatlak.
- Oké, rendben.
- Egyébként megkaptad az átutalást?
- Még nem néztem, majd mindjárt elmegyek és megnézem.
- Jólvan. Csak ennyit akartam, viszlát - és Maria le is rakta a telefont.
A lány sóhajtott és végignézett családi helyzetén. Van egy rokona. Nem több, csupán egy. Ő Maria. Nagyon kedves, de miután nyakába szakadt a család vagyona, nem igazán maradt túl sok ideje. Havonta átutal egy bizonyos összeget Amiának, mert ő még nem nyúlhat a vagyonhoz, és ennyi. Unottan kilépett a házból és elindult a legközelebbi bank felé. Az eső mostmár jéggel párosult és a lány ennek már kevésbé örült. Félúton beült egy teára, had csillapodjon a kifosztója lelke, aztán lekérte az átutalt összeget. Kivett belőle egy keveset és hazafele indult. Megint figyelt mindenkire, sőt a teaházból már ki akarták zavarni azzal az okkal, hogy zavarja a vendégeket. Viszont most se volt sikeres kis körútja.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
