|
ELÉRNI AZ ELÉRHETETLENT by Geby
Geby 2007.06.11. 15:15
Érezted már, hogy szeretnél valaki más helyében lenni? Én számtalanszor. Más valaki akartam lenni, olyan ember, akinek az élete szerencsésebb, mint az enyém. Egy olyan valaki, aki megkaphatja mind azt, amit én nem. De lenne-e értelme az egésznek? Hiszen akkor a megszokott dolgok válnának elérhetetlenné. Az ember mindig mást akar azt, amit nem kaphat meg. Elérni az elérhetetlent. Mindenki ezt akarja, néha a nélkül, hogy saját maga tudna róla. Jobb lenne valaki más helyében? Nincs olyan, hogy valakinek mindene megvan. Akkor mért akar mindenki egyre többet és többet? Porba tiprunk másokat a nélkül, hogy felfognánk, mit is cselekszünk. Egy jó ügyre hivatkozva vesszük el mások álmait úgy, hogy nem is vesszük észre. S a gyűlöletet, melyet akkor érzel, amikor egy idegen miatt zuhansz a sárba, már nem csak iránta mutatod ki, hanem az egész világ felé. Legyőztek. Ha csak kicsit is, de mindig volt valaki, aki egyre mélyebbre és mélyebbre taszított. És ez az, amit sokan nem vesznek észre. Egy értelmetlen körforgás, amelyet senki sem tud megtörni. S ilyenkor oly mindegy már, hogy más helyében akarsz lenni, mert nem lehetséges. És ezt te is jól tudod, ahogy mindenki más is, mégis mélyen, legbelül még reménykedünk. Tagadni próbáljuk, s nevetve átsuhanunk a kínzó dolgok felett, mígnem magunk is elhisszük, hogy az az igazság. Akárhogy is állítod az ellenkezőjét, és próbálod magadat ámítani, nem megy. Mert bárhogy szeretnél, nem lehetsz más, mint ami vagy. A féltékenység sósavként marja szíved, s hatol ereidbe. Nem tudsz felhagyni az önző gondolatokkal, pedig tudod, nincs jogod gyűlölni valakit azért, mert még elérhet valamit az életben. Hiszen te is érsz annyit, mint az, aki szeretnél lenni. Ha szenvedsz, nem tudhatod, hogy akkor is szenvednél-e. Lehet, hogy az az élet sokkal csábítóbb, de ha belegondolsz nem biztos, hogy szebb is. Nem vagy más, és nem is lehetsz. Önmagadat elnyomni mélyen belül kínzóbb dolog bárminél, s a lelked egy darabja mindig sóvárogni fog azért, hogy azt tegye, amit igazán akar. Tökéletességre vágysz, s ehhez formálod saját magad, míg egyszer rá nem jössz, hogy nem is létezik. Amit minden nap látsz, embereket, akiknek mindenük megvan, csak a puszta szerencsének köszönhetik, hogy esélyt kaptak arra, hogy megmutassák mennyit érnek. De végül ők is ugyan ott lesznek, mint te, s akkor már nem lényeg, hogy márvány, vagy egyszerű fa az, amibe fektettek utolsó utadon. A feletted lévő föld ugyan az, s más nem számít. S aki szenvedéssel tölti minden napját nem ér-e többet, mint aki minden reggel mosolyogva kel? Mert aki nem tudja milyen végigjárni a kanyargós és akadályokkal teli utat, az sosem tudja megérteni, s értékelni milyen az, ha az út egyenes. Csak egyetlen pillanat. Ennyi kell ahhoz, hogy átgondolt a legfontosabb dolgot az életedben. S ha azt mondod félsz véget vetni kínzó szenvedésednek, ez alatt mire célzol? Mert ha már nem fontos számodra semmi, akkor az érzés, amit te félelemnek hívsz, eltűnik sok más érzéssel együtt. S ha azt mondod bűn, amit tennél, újra megcáfolod saját kijelentésed. Mert ha már minden elvesztette lényegét, mért gondolnál olyasmire, mint a hit? Mert ha ebben az életben szenvedtél, s másokat tudatlanul ugyan úgy bántottál, mint veled tették, mi biztosítja, hogy egy másik életben jobb lesz, s a Pokol helyett a Paradicsomba kerülsz. De mikor utolsó mentsvárad is ledől, még mindig van valami, vagy valaki, aki miatt folytatni akarod. És milyen úgy lehunyni a szemed, hogy megvan a cél, de az emlékek mind-mind csalóka képzeletek? Egy tárgy, egy személy, egy emlék. Ez az, amiért magad akarsz lenni. Egy olyan ember, aki bár nem mindenkinek tetszik, de azzal a kevéssel is, amilye van, élheti azt, amit a boldog emberek nem. Mert akkor vagy igazán önmagad, ha megbékélsz azzal, hogy az ember, aki helyébe kerülni akarsz, sokkal többet szenvedett és talán még mindig szenved, mint te azzal az élettel, elképzeléssel, világgal, melyet magadnak alakítottál ki. Csak azok tudják igazán, hogy milyen is az élet, akik megtapasztalják, hogy milyen, amikor a sárból kiemel egy kéz, majd visszalök egy másik. Mert ebből áll, semmi másból. S mikor magadtól állsz talpra, megérted azt, hogy akinek egész végig az árnyékában éltél, még mindig a pocsolyában fekszik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
