Az es� zuhog. �n csak n�zem, ahogy a sz�l cib�lja a f�kat. Vihar van, Vagy csak lesz? Nem tudom! A k�pek elmos�dnak el�ttem. �sszefolynak. Vajon mi�rt t�rt�nt mindez? Mi�rt �n? K�rdezhetn�m. De nem teszem. M�r nem tudom. A rem�ny �gy illant el �letemb�l, mint szam�r a k�dben. Nem r�g m�g v�gytam egy kedves �rint�sre, biztat� szavakra. M�ra m�r nem �rdekel megkapom e. A hideg k�z�ny szinte marja a bels�m. Nem �n vagyok!

Gondolataim vissza-vissza cik�znak a t�jra, �s csak n�zem a szinte l�thatatlan cseppek el� t�nedez� zuhan�s�t. Az �letem jut eszembe. Az is ilyen. Zuhan. Egyre m�lyebbre h�zva mag�val engem is. Szinte �rzem az es�s f�lelmetes �z�t. Nem igen tudok ellene tenni semmit. Mit is tehetn�k? Kap�l�zhatn�k, kiab�lhatn�k a folytat�s�rt egy jobb vil�g�rt, a rem�ny�rt. Rem�ny? Csak vak �br�ndnak tartom. Csalafinta t�nd�rk�nek. Mely olyan t�vlatokat nyit meg el�ttem, mikr�l ember csak �lmodni mer, de meg�lni soha. F�l. F�l att�l, ha meg�li el is veszti. F�l a csal�d�st�l, a f�jdalomt�l. Meg�rtem. T�l sokat rem�ltem. P�rul j�rtam.

 A vill�m �sszhangban a d�rg�ssel vadul t�nik fel az �gen, fenyegetve ezzel embert �s �llatot egyar�nt. R�gen azt hittem Isten d�h�s, az�rt van es�, hogy ezek az � k�nnyei. Azt mondt�k, mikor d�r�g az �g �t halljuk, az � tombol�s�t. Ilyenkor olyan k�zeli volt �s emberi. Lehet egy isten egy�ltal�n emberi? Igen �s m�gsem. Olyan m�rhetetlen szeretettel szeret minket, amit mi felfogni se tudunk, csak kinevet�nk. Mint egy j� sz�l�, oltalmaz�. T�rt�nt b�rmi valahogy mindig seg�tett rajtam. Nem hiszem, hogy meg�rdemeltem volna. H�l�s vagyok ez�rt! M�s nem tette volna meg. Hiszek! Igen, hiszek! Minden kegyetlens�g �s rossz ellen�re �n hiszek benne. Azt k�rdik, ha van, ha l�tezik, mi�rt l�tezik rossz? Mi�rt engedi, hogy ezt tegy�k m�sok? A v�lasz egyszer�, mert ezt mi v�lasztjuk. Nem sz�l bele. Tan�csokkal l�t el, �tmutat�st ad, de mi d�nt�nk, merre megy�nk. Mit tesz�nk az aj�nd�kkal, amit kaptunk. Az aj�nd�kkal, amit �letnek nevez�nk.  Nem k�rd�jelezek meg semmit, tudja mit tesz. Tudom, saj�t b�r�m�n, nem szeretem, ha uralkodni akarnak f�l�ttem. Ha megmondj�k, mit tegyek �s hogyan. Soha nem k�rtem t�bbet, csak annyit, hogy szabad lehessek. Szabad �letet szeretn�k. Ahol �n d�nt�k, ahol szabadon szerethetek �s rem�lhetek. Rem�lhetek f�jdalom n�lk�l. De azzal is megel�gszem, ha szimpl�n csak szabad lehetn�k. De nem lehetek. K�t�tts�gek, elv�r�sok kapcsol�dnak kezemre bilincsk�nt, �loms�llyal h�zz�k le l�baim. M�r nem kap�l�zok eszeveszetten. M�r csak szimpl�n zuhanok, k�z�mb�sen. �jra szemem el� k�szik a l�tv�ny, de most hallom is. Hallom az es� cseppek halk koppan�s�t, szinte zene f�leimnek. Egyed�l vagyok. Biztos pont �s t�masz n�lk�l. Tal�n mindig is �gy volt. Nem tudom. �gy �rzem elvesztem. Nem tehetek semmit. V�ge ennyi volt. M�gis egyenesen hallom bar�tn�m k�rlel�en, parancsol� szavait: „Ne add fel!” Nem teszem. M�r nem! Nem tehetem. Mennyi nem? Tagad�s az eg�sz �let, vak d�hvel kapaszkod� ragaszkod�s. Elvesztem. Vagy m�gsem? Nem tudom. M�g mehetek felfel�… majd egyszer valamikor.

 Nem r�g szinte szerelmes voltam. Hi�ba! Magam csaptam be! Vadul v�gyakozva teltek napjaim, esztelen boldogs�g k�lt�z�tt sz�vembe. M�gis k�telkedtem. Megtanultam, kell k�telkedni, de nem annyira, hogy k�zben elfelejts �lni. Elfelejtsd �lvezni a boldogs�got, amire annyira v�rt�l. Mert ha ezt teszed, elfelejtetted mit akart�l �s bek�vetkezik ostoba f�lelmed.

Most �jra szerelmet rem�lek. Pedig megfogadtam, t�bbet soha. Rem�ny nem kell, mert csal�. De el kell fogadnom ez nem rajtam m�lik. Nem �n d�nt�k!

K�zben a vihar is elcsendesedik. Csak a vizes f�ldr�l tudni, hogy nem r�g m�g esett. Visszat�rek a k�nyvh�z. Sokat olvasok mostan�ban. Megnyugtat. Azt�n m�gis eszembe jut, nem r�g ilyenkor nagyban �lmodoztam m�g r�la. Azt terveztem egy�tt maradunk,hogy amikor legk�zelebb tal�lkozunk a nyak�ba ugrok �s megcs�kolom. Hi�nyzik! Igen, hi�nyzik! Az, hogy elm�lt a biztons�g�rzet, hogy nem tudok kihez b�jni. Elhagyatva �rzem magam, mint egy kisz�rad� f�lben l�v� fa, akit�l elvett�k az �letad� vizet.

Tudom, j�n majd m�s. Egyszer, valamikor. Tal�n most, tal�n holnap esetleg csak 10 �v m�lva. M�gis f�j. R�j�ttem, f�lek boldognak lenni. Ak�rcsak a t�bbi ember. A m�ltban keresem, a hib�t vagy visszav�gyom. Milyen sz�p is volt! Milyen egyszer� volt akkoriban minden. Mondogatjuk magunkban t�bben is. Pedig akkor nem �gy gondoltuk. Akkor erre az id�re v�gytunk. Most megkaptuk, m�gsem vagyunk boldogok. De mi�rt? Mit�l f�l�nk ennyire? Mert retteg�nk, tudom. Gondolataimb�l a macska �breszt fel. M�r megint elkalandoztam. Itt az ideje visszat�rnem �s tanulnom �jb�l.