3.fejezet

Borzalmas egy meccs volt. Bár lehet, hogy csak az én részemről. Az egy dolog, hogy a csapat,* amelyiknek szurkoltunk győzött, de egy három tonnás pasi majdnem rám ült, aztán egy másik jól rátaposott a lábamra és egy fél órán keresztül fújta a bocsánatkérést. Így is elég hisztis kedvemben voltam az álmosság miatt. Alig vártam, hogy hazaérjek, lezuhanyozhassak  és befeküdhessek az én drága ágyacskámba. Ráadásul egyedül megyek haza, mert Marknak hirtelen valami „sürgős” dolga akadt, még a játszma felénél lelépett, Sara és Alex a szuper szigorú nagyijuknál vacsoráznak, Shila pedig megbeszélt valami fiúval a suliból egy találkát. Nem értem, aztán meg csodálkozik, hogy Mark nem veszi észre. De inkább most törődök a saját problémámmal. Már nem tudom mennyi ideje szobrozok itt és várom azt a hülye buszt, de már megint kezdem halálra unni magam… Pár perc múlva, nagy nehezen bedöcögött a busz és felszállva rá, pár ismerős alakot pillantottam meg. Mármint a lányt nem hiszem, hogy láttam volna, mégis a három fiúval, akik mellette ültek, már találkoztam párszor a suliban. Úgy tűnt, mintha éppen a lányt próbálnák felszedni. Tiszta mindennapi dolog, de mintha ő ezt nem nagyon akarná. Gondolkoztam rajta, hogy bevágódom mellé, mintha ismerném, mégis elvetettem az ötletet. Ha annyira zavarná a dolog, már rég arrébbült volna. Amúgy is meg kéne már tudni védenie magát, így is valamennyivel idősebbnek tűnt nálam. Végül, mikor a közvetlen mellette lévő fiúnak rossz helyre tévedt a keze, nem bírtam tovább nézni zavarát és cselekedtem.

- Á, szia. Bocsi, csak most vettelek észre. Rég találkoztunk. Hogy vagy?- hadartam neki, miközben lehuppantam a szabad ülésre és szemeibe néztem. Eléggé meglepődött, de hamar kapcsolt.

- Szia. Jól vagyok, köszönöm. Tényleg elég rég nem láttuk egymást. Te hogy vagy?- rám mosolygott fekete szemüvegkeretei mögül és félig hátat fordított az ezelőtt őt terrorizáló fiúcsoportnak.

- Megvagyok, köszi. Most indultam haza. Hulla fáradt vagyok. Hol jártál ma?- azt eddig is tudtam, hogy akármelyik idegent leállítom az utcán és elkezdek vele mindenféle baromságról társalogni, de erről a lányról nem gondoltam volna, elég szégyenlősnek tűnt. A fiúk lekopófélben voltak és magukban morgolódtak. Hát biztos átkoznak engem…

- A könyvtárban voltam, ma járt volna le a határidő. Épphogy beértem. Itt vannak a következő könyveim.- rámutatott két vörös borítójú könyvre, ezüst írással „A szerelem elvakít” címmel. – Sajnos 10 napban, csak két könyvet lehet kivenni, pedig 7 részes könyv és ezek még csak a 3. és 4. részei. Nagyon jók, ha gondolod, majd kiveheted te is. Vagy kölcsön adhatom, úgyis kiolvasom két nap alatt.- komolyan, kezdek féltékeny lenni, a beszéd az én reszortom, még ha csak színjáték is az egész. Mégis félretettem makacs felem, elég nehezemre esett.

- Ó, hát izé, úgy a címből ítélve nem igazán lehet az esetem…- kicsit zavart voltam az aranyos arcától, az inkább nőiesebb alakjától és a szerényebb természete miatt. Valahogy ezek ütik egymást. Szerintem… Elég álmodozó típus lehet, a könyveiből és a világosbarna, folyton csillogó szemeiből ítélve. Ismét lefékezett a busz és megnyugodva láttuk, hogy a fiúk leszállnak, mi mégse fejeztük be a beszélgetést.

- Jaj, nem annyira nyálas, mint gondolod. Igaz, szeretem a szerelmes regényeket, nagyon el tudok bennük merülni. De lehet, hogy csak amiatt van, hogy mindig ábrándozok. Tudod, még sose volt egy kapcsolatom se… És köszönöm, hogy megmentettél tőlük, fogalmam se volt, kik ezek.

- Nincs mit, legalább jól elbeszélgetünk. Jaj, Vanessa Killer vagyok, csak az előbb nem igazán adódott úgy a helyzet, hogy bemutatkozzam. A könyvekkel pedig sehogy se állok, csak a forgatókönyveket vagyok hajlandó elolvasni. Amiatt pedig ne aggódj, biztos sok barátod lesz még életed során.

- Én Dominika Flis. Ne haragudj, hogy rád akartam tukmálni a könyveket. Elég ritka alkalom, hogy valakivel egyáltalán beszélek. Lehet, hogy rémisztő a kisugárzásom.- eléggé szomorú arcot vágott. Nem sok igaz barátja lehetett eddig.

- A kisugárzásoddal semmi gond, szerintem nagyon aranyos vagy. Ha olyan lennél, mint amilyennek most leírtad magad, nem hiszem, hogy azok a fiúk fel akartak volna szedni.

- Köszönöm, hogy ezt mondod nekem. Most nagyon örülök.- és alátámasztásként elmosolyodott.

- Könyörgöm, ne mondj ilyet, még elpirulok.- nevettem most már vele együtt.- Tényleg, te hol szállsz le?

- Majd a következőnél….

***

- Óóó, Isteni érzés, végre itthon! Nyami, fincsi illatok.- kiáltottam, miközben szabályosan betörtem az ajtót és rohantam be a konyhába. Szokatlan látvány fogadott. A szomszéd szőke lány állt a sütő előtt mosolyogva és Dan az egyik széken röhögcsélt. Akár egy családi idill. De legalább megfogadta a tanácsomat…

- Szia Nessa, már vártam, hogy közelebbről is megismerhesselek. Az új szomszédod vagyok, Elizabeth Gould.- még mindig kedvesen nevetett és közelített felém kezet nyújtva, a fehér-piros szívecskés kötényben, amit még régebben szívatásból vettem bátyámnak. Elizabethnek  valamivel jobban állt. Elfogadtam a kezét és pár gyors rántással letudtuk a dolgot. Még mindig álltam, mint aki félrenyelt. Egyrészt azért, mert nem kaptam meg a „belépőmért” járó szokott leordítást, másrészt pedig azért, mert egy LÁNY van a házunkban, aki valószínűleg nem magától jött. Megszakítva kisebb elmélkedésem, még egy tányért rakott az asztalra és kínálgatóan intett az előtte lévő ülőhelyre. Hát, mit ne mondjak, egy percig se ellenkeztem. Főleg mikor már azonosítani is sikerült a terjengő illatokat. Zsemlefelfújt! Az egyik kedvencem. Sokat beszélgettünk, végül én tízkor úgy döntöttem, hogy elég volt a mából, elhúztam a csíkot először fürdeni, majd aludni.

Reggel elég rossz érzéssel ébredtem, biztos a suli miatt. Utálom a hétfő reggeleket. De nincs mit tennem, be kell vánszorognom és túlélnem a napot. Nem mondhatom, hogy nem jófej diákok vannak, de az órák förtelmesek. Mondjuk azok is eltelnek levelezgetésekkel. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, de ijedten pottyantam vissza, mikor tesóm berontott.

- Nincs kedved velünk jönni?- kérdezte miközben egy pólót cibált fel magára.

- Hova? Veled és kivel? És a suli?- zúdítottam rá kérdéseim és még mindig az ágyban fetrengtem.

-  Egy kicsit szórakozni. Mondjuk vidámpark. Elizaval és a sulit igazolom. Hívhatod a barátaidat is.

- Nekik is igazolod?- kérdeztem hirtelen új erőre kapva és kiugrottam az ágyból, jó nagyot tanyálva a tegnap este otthagyott papucsomban, de most nem értem rá vele foglakozni és gyorsan felnyaltam magam a földről.

- Igen.- ezzel lezártnak tekintette a témát én pedig máris nyúltam a telefon után és elsőnek Sara számát ütöttem be. Kicsörgött és rá nem sokkal egy álmos hang szólt bele.

- Nessa? Mi az? Még olyan korán van…- úgy beszélt a telefonba, mint aki akár mikor visszaalszik.

- Van egy jó hírem. Damian azt mondta, igazolja a mai napot, cserébe be kell segítenünk a „randevújába”. Legalábbis annak már oka van, ha azt mondja, igazolja a napot és szerintem ez az.- vigyorogtam a telefonba.

- Húsz perc és ott vagyok.- kiabálta a telefonba és már csak a beszélgetés végét jelző sípolást hallottam.

- Dan!- lekiáltottam neki, hogy figyeljen rám, ez jó mód volt az időspórolásra és talán megúsztam egy új lépcsős balesetet is. Bár lehet, hogy a morcos szomszéd öregembernek és a már így is károsult hallásának nem tett valami jót, de hát sok méter van közöttünk, elvégre kertes házban lakunk. Ha meg nem képes venni egy füldugót, magára vessen. Így is mindig a fél utca az ő tévéjétől zeng… – Jöhet még valaki, őt még nem ismered?!

- Felőlem.- válaszolt nekem ugyan olyan hangerővel. Ennyi elég is volt, majd a legfrissebb számot, ami tegnap került telefonkönyvembe hívni kezdtem.

- Igen?- szólalt meg a vonal másik végén az előzővel ellentétben egy teljesen üde hang.

- Szia Dominika, Vanessa vagyok, tudod tegnapról.

- Á igen, szia, örülök, hogy felhívtál. Mit szeretnél?- kérdezte kedves hangon.

- Csak, hogy lenne-e kedved eljönni a bátyámmal és pár barátunkkal a vidámparkba? Persze csak ha a szüleid megengedik, meg szeretnél is. A testvérem igazolja a napot.

- Az nagyon jó lenne, úgyis rég voltam ott. A szüleimmel nem kell foglalkozni, már nem élünk együtt. És hol találkoznánk?

- Mondj egy címet és felveszünk ott.- miután megbeszéltük a dolgokat, kinéztem az ablakon, hogy megtudjam milyen ruhát vegyek fel. Szerencsére elég erősen sütött a nap, pedig még csak hét múlt tíz perccel. Egy fekete topp és egy sötét, háromnegyedes farmernadrág mellett döntöttem az én szeretett tornacipőmmel együtt.

* Azért nem mondtam csapatokat, mert esetleg valaki pont másnak szurkolna, és nem szeretnék ebből bajt… ^^”