2.fejezet

- Most hova mész? A bejárat arra van.- az ellenkező irányba mutattam és kicsit megszaporáztam lépteim, hogy utol tudjam érni. Elég nagy léptekkel haladt hosszú lábainak köszönhetően, nem csoda, hogy szinte futnunk kellett utána.

- Nem illik mutogatni. Amúgy pedig Alexért megyünk, az út végén van egy bár, ott vár ránk. De a szenilitásodnak köszönhetően ismét elfelejtetted, hogy ő is jön. És nekünk pedig sietnünk kell, ha még jegyet szeretnénk kapni.- és még gyorsabbra vette a tempót.

- Ó, igen, szenilitás… Azt hiszem mondtam, hogy Damian megvette a jegyeket előre. Nekünk már csak az a dolgunk, hogy besétáljunk.- mondtam neki, miközben próbáltam átkarolni vállát, bár túl magasnak találtam, ezért felhagytam a dologgal.- És nem kell kioktatni az etikett szabályokat illetően. Egy életre meguntam.- Amikor csak visszaemlékszem arra a borzalmas évre a hideg futkos a hátamon. Egy teljes évig kellett etika órára járnom az anyám miatt. Mániája volt, hogy egy úri hölgyet neveljen belőlem, hogy büszke lehessen rám. Így szerdánként még a színjátszókört is ki kellett hagynom, ami akkor még csak két óra volt egy héten. Szerencsére azóta növelték hétfőre, szerdára és péntekre.

- Elnézést hölgyem, hogy fájdalmat okoztam önnek azzal, hogy emlékeztettem idegeket tépő múltjára.- játszotta meg magát, majd nevetve átkarolta derekam. Shila halk nyögését hallottam magunk mögül, ezért gyorsan hátranéztem, és pillantásom találkozott a döbbenettől elkerekedett szemeivel, amivel valami olyasmit sugallt: „Halott vagy!”. Én csak kinyújtottam rá a nyelvem, visszafordultam, majd még jobban Markhoz bújtam és én is átöleltem a derekát. Éreztem, hogy forr mögöttem a levegő. Sara nem bírta tovább és kitört belőle a röhögés. ’’Barátom’’ csak zavartan hátranézett, de addigra a felém közeledő villámok megszűntek, mintha nem is lettek volna és Sara is abbahagyta.- Ez meg mi akart lenni?- kérdezte szemembe nézve én pedig teljesen természetesen megrántottam vállam. – Mindegy, menjünk.

- De hát eddig is ezt csináltuk.- néztem ártatlanul rá. Ő csak megrázta fejét és többet nem törődött vele, de még mindig ugyan úgy sétáltunk a dühös barátnőm előtt. A kis közjáték után elértünk a bárba. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy mindhárman Alexet keresték szemükkel csak én nem tudtam, hogy néz ki. Mark látva hirtelen jött zavaromat elmosolyodott.

- Te még tényleg nem találkoztál vele. Pedig azt hittem Sara mesélt róla, hisz az unokatesója. Akkor keress egy rövid, ezüst hajú fiút aki kb. 185 centi magas.

- Ezüst? Festett?- még nem nagyon láttam ezüst hajszínt festetten kívül, tehát egyből arra gondoltam.- És a szeme?

- Nem, rendes ezüst. És te a lila szemeiddel? Amúgy az övé kék. De nem sokra mész vele, ha háttal van.

- Bajod van a szememmel?- említett lila szemeim összeszűkülve bámultak az ő kristály kék színeibe.

- Mi lenne, ha a veszekedés helyett keresnétek? Ketten nem találjuk meg ekkora tömegben…- préselte fogai közt Shila. Csak idegesen elrántottam fejem és a furcsa hajkorona után kezdtem kutatni. Fél perces nézelődés után Sara elrohant tőlünk és hamarosan egy hihetetlenül jóképű fiúval tért vissza, aki tökéletesen megfelelt az előző leírásnak, vagyis ő lenne Alex. De akkor miért ilyen ismerős, ha még nem találkoztunk? Vagy talán már láttam… de a hajára akkor is emlékeznék. Azt hiszem itt az ideje, hogy abbahagyjam az elmélkedést és bemutatkozzak neki, ugyanis elég furcsán bámul.

- Szia, Vanessa vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.- kezet nyújtottam neki, miután gyorsan lezavartam magamban, mi a helyes. Mosolygó arcomra látszólag felengedett és barátságosan megrázta felé nyújtott mancsom és a másikkal még mindig nem voltam hajlandó elengedni Markot.

- Alex Fild. Én is nagyon örülök a találkozásnak. Már sokat hallottam rólad.- elengedtük egymás kezét és a többiek felé is intézett pár szót.- Rég találkoztunk. Hogy van az én kedvenc unokahúgom?

- Most viccelsz? Három napja találkoztunk utoljára. És én vagyok az egyetlen unokahúgod, nem csoda, hogy a kedvenc.- vágott vissza Sara nyelvet öltve rá. Shila csak csendben ballagott mögöttünk. Nem tehetek róla, de megsajnáltam. Pedig nem csináltam semmit, csak szórakoztam. Elváltam barátom erős kezeitől és bevártam. Sértődötten nézett rám, mikor meglátta, hogy őt várom.

- Jaj, ne csináld már! Tudod, hogy csak vicceltem.- próbáltam nála kicsit behízelegni, bár ha eddig sosem sikerült, akkor most miért?

- Még jó.- morogta orra alatt olyan halkan, hogy még én is alig hallottam.

- Egyébként nem értelek. Miért nem vallod be neki végre, mit érzel? Már a hülye is észrevehette volna, hogy tökre belé vagy zúgva.

- De úgy látszik, Mark még őket is felülmúlja.- a sértésnek szánt kijelentésre hangosan felnevettem.- Nem vicces! Bevallani nem akarom, viszont már rég észre kellett volna vennie a közeledésemet. És így semmi esélyem nála. Ha érdekelném, tudná.

- Jaj, hagyd már… Tudod, hogy a férfiak az ilyen dolgokban általában sokkal lassúabbak.- Shila erre a megállapításomra felnyögött.

- Ezt mondod te… Mikor ott volt az a szerencsétlen fiú, aki három éven keresztül szerelmes volt beléd, de te csak pár percet szántál rá, akkor is azért, hogy lemásold a háziját. Mekkora csapás lehetett neki, mikor elkezdtél járni Mattel. Szét se lehetett volna szedni titeket. Végül szakítottatok, amikor elutazott Európába. Aztán mikor végre összeszedte minden bátorságát és bevallotta mit érez irántad, egyszerűen annyit mondtál, „Bocs, nem.” Még arra sem voltál képes, hogy kicsit jobban megismerd. Én nem szeretnék ugyan így járni.

- Hé, most muszáj engem sértegetni? És igenis figyeltem rá néha. Például amikor mindig előttem ült matekon, sose láttam a nagy hajától… És Sci-fi könyveket olvasott. Láttam, amikor vagy hatszor elejtette előttem egy nap. Amúgy meg egyáltalán nem volt az esetem.- most így visszagondolva a pár hónappal ezelőtti esetre, lehet, hogy tényleg szemét voltam. De csak egy kicsit…

- Jaj, igen, persze. Elárulnád nekem, ki jött be neked azóta, mióta Matt elment? Nem nagyon hallottunk áradozni.- ha jobban belegondolok, azóta tényleg senki. Persze sok helyes pasit láttam az utcákon flangálni, de nem jutott rá időm. Inkább a barátaimnak a bátyámnak és a színészetnek éltem. De mégse bírtam ki, hogy magamban tartsam.

- Pedig volt. Nem is egy, köztük Markkal.- rávillantottam fogaimat és gyorsan Sara mellé futottam. Próbálok én kedves lenne, de ha egyszer nem mindig jön össze, mit csináljak?

- Mit mondtál neki?- kérdezte Sara, miközben hátra pislogott kitörőfélben lévő barátnőnkre. Elővettem legártatlanabb oldalam és tágra nyílt szemekkel bámultam zöld íriszeibe.

- Én ugyan semmit.

- Bevallom, jó vagy színésznőnek, de engem ezzel már rég nem tévesztesz meg. Na, ki vele.- pillantásomra összehúzta szépen ívelő szemöldökét és szúrósan nézett szemeimben.

- Mondom, hogy semmit.- láttam innen is menekülnöm kell, a bejárat sincs messze, én pedig még kisebb nehézségek árán, de beférek a két fiú közé. Mielőtt újra szólhatott volna, befutottam közéjük. Mivel egy „idegent” nem túl illendő fellökni, ezért Markot nyomtam arrébb, majd mintha semmi sem történt volna, beszélni kezdtem.

- És hány éves vagy?- Mark már megszokta az ilyeneket, de ő kicsit zavartan nézett rám.

- Mennyit tippelsz?- kérdezte barátom is beszállva.

- 20?- kettőjük arcát fürkészve kapkodtam fejem ide-oda.

- Ne öregíts!- mosolygott rám.- 19 leszek két hónap múlva.