Végül ő törte meg a csendet.

 - Honnan tudtad?

 - Láttam a szemedben! Mikor el akartad mondani, a képzeletedben, a lelki szemeid előtt megjelent ez a hely és onnan már tudtam, hova is kell jönnöm.

 - Te olvasol a gondolataimban? – kérdezte Tim, mert megijedt attól, hogy a lány még megtudja mi is van a lelke mélyén…

 - Nem dehogy! Eszemben sincs, olyat mi nem tehetünk! – tiltakozott Celest.

 - Már kezdtem megijedni!

Ekkor Zsivány odacammogott hozzájuk és Celest fölé állt. Egy ideig nézegette a lányt és közben prüszkölt, majd lehajtotta a fejét. Tim nagyon meglepődött ugyanis a ló megbökte a lány tarkóját. Értetlenült nézte az esetet, hisz ő nem érhetett hozzá. Furcsa irigység öntötte el a lelkét, féltékeny lett a saját lovára, mert megérinthette az angyalt. Celest nagyon élvezte a ló kedveskedését, s valahányszor a ló a nyakához nyomta puha pofáját kuncogni kezdett. Aztán felállt és szembenézett a lóval. Zsivány rászegezte hatalmas barna szemeit és nyugodtan állta, hogy a lány a nyakát simogassa. Celest aztán lassan letérdelt, s Zsivány követte a mozdulatát. Zsivány és Celest egymással szemben térdeltek a napfényben, s olyan furcsa béke áradt belőlük, amit Tim még soha nem érzett annak előtte.

Celest gyengéden simogatta a ló fejét és keze lassan az állat nyaka felé indult. Hirtelen Zsivány összerándult, s Tim megijedt, hogy baj fog történni. De Celest meg sem mozdult, keze alatt ugyanis egy seb volt a ló nyakán, s az emiatt nyugtalankodott. A lány érezte, hogy fáj a lónak az érintése, de nem bírta annyiban hagyni. Komoly arccal Timre nézett.

 - Mi ez a seb a nyakán?

 - Miféle seb? Rosszul érzed, Zsiványnak nem lehetnek sebei, rá vigyáznak az istállóban a legjobban mindközül! – lépett melléjük a fiú.

 - Igazán, akkor nézd ezt meg! – mutatott a sebre Celest.

Tim elhajtotta a ló sörényét és valóban észre vette a keskeny, de hosszú karcolást a füle alatt. Értetlenül nézett, mert ezt még ő sem látta. Igaz, hogy már több, mint két hete nem volt az istállóban, de a seb is új keletű volt. Úgy tűnt, mintha egy szög, vagy valami más éles tárgy sebezte volna fel, de nem értett semmit. Ha az apja tudott volna róla már kiverte volna a balhét, hogy a legértékesebb lova sebesülést szenvedett, legyen az akármilyen aprócska és jelentéktelen is. Celestre nézett, de ő nem figyelt rá. Fejét ráhajtotta a ló homlokára, kezét a ló fülére tette és lecsukta a szemét. Eltelt pár perc mire felnézett, arcán komolyság és undor keveredett.

 - A sérülése nem a véletlen műve! – csóválta a fejét – Az egyik lovász az istállóban egy pengével megvágta.

 - Ezt honnan tudod? – nézett rá meglepetten Tim.

 - Neki is vannak emlékei. Megpróbáltam azok segítségével kideríteni mi is történt. Amikor ahhoz a helyhez közeledtem ahol a seb van, már akkor éreztem, hogy kezd ideges lenni. De míg meg nem éreztem az okot addig nem értettem.

 - De ez lehetetlen! Ki volt az?

 - Ugyan, ne felejtsd el, hogy ő nem ember nem tud neveket, csak egy lovászra emlékszik, aki minden nap gondozza.

 - Csak három ember érhet hozzá! Az képtelenség, hisz mindegyiket ismerem és egyik sem lenne képes bántani őt!

 - Az lehet, de akkor is az egyik gondozója volt, mivel a ló megijedt mikor kezet emel rá. Én csak ennyit láttam a fejében, ő sem én nem tudunk többet. Ha ki akarod deríteni, sajnos Zsivány csak ennyit tud segíteni.

 - Ki fogom deríteni! – ráncolta a szemöldökét Tim – Ha addig élek is!

Celest bólintott, majd csendre intette őt, s ismét a ló felé fordult. Lecsukta szemeit és kezét lassan a seb felé közelítette. Kezében egy fényes fehér gömböcske jelent meg, ezt rányomta a sebre, ami szétterült rajta, ami ennek hatására lassan összeforrt. Zsivány megborzongott, s de a következő pillanatban már boldogan böködte a lányt. Celest mosolyogva nézett rá.

 - Most már jobb igaz?

Zsivány boldogan prüszkölt, Celest pedig Timre függesztette a tekintetét, aki azonban még mindig mogorván nézett maga elé. Gondolatait még mindig ez a furcsa ügy foglalta le, nem tudta elképzelni, vajon mi is történhetett és miért. Celest riasztotta fel.

 - Erre ne is gondolj! Nem szabad!

 - Nem is tudod mire gondoltam!

 - Arra, hogy kideríted ki is volt a tettes és akkor az komolyan meg fogja bánni a tettét! – mondta komolyan Celest.

 - Nem lesz az úgy jó, hogy ha olvasol a gondolataimban!

 - Legalább megakadályozom, hogy butaságokat gondolj és tégy!

 - Jézus! Neked nem az lenne a dolgod, hogy megvédj? Tehát…

 - Ne káromold Isten fiát! – szakította félbe komolyan Celest – Nos igen valóban azért vagyok itt, hogy megvédjelek! De ez nemcsak a külső ellenségekre vonatkozik, hanem önmagad démonjaira is! Ők a legnagyobb ellenségeid, őket kell legelőször legyőznöd!

 - Démonok! Ugyan! – horkant fel Tim – Sosem láttam őket, sosem hittem bennük. Akkor meg miért aggódjak? Amúgy meg, hogy lehet, hogy Zsivány hozzád érhetett?

 - Mert ő nem ember!

 - Igazán?! – kiáltott dühösen Tim – Nagyon különös dolgaitok vannak nektek angyaloknak!

 - Az állatok közel sem olyanok, mint ti emberek. De ne térjünk el a tárgytól! – próbálta másra terelni a szót Celest - Azért mert nem látod a démonokat attól, még léteznek! Az angyalokban sem hittél, míg nem találkoztunk! És miért nem? Mert nem láttál minket. Na látod csalódnod kellett! Nem akarom, hogy ebben az esetben is csalódj! Inkább félj, és akkor talán nem kell megijedned!

 - Ez abszurd!

 - Igazán, akkor én is az abszurd dolgok közé számítok?

 - Nem!

 - Pedig, ha úgy vesszük, ugyanaz a helyzet! Csak én fentről jövök, ők meg a lenti világból!

 - Talán létezik egy démonok városa is? – kérdezte gúnyosan Tim.

Celest komolyan nézett rá. Félt ettől, hogy Tim majd tudni akarja mi is ez az egész. Tudta, hogy meg fogja kérdezni, de reménykedett benne, hogy ez a kérdés, majd később vetődik fel benne. Remélte, hogy akkor kell elmesélnie a történetet, amikor már közelebbi lesz a kapcsolatuk. Érezte nagyon jól, hogy a fiú még nem bízik meg teljesen benne, és lehet, hogy nem fogja elég komolyan átgondolni a dolgokat. Ráadásul még dühös is egy ostobaság miatt. Nem ez volt a megfelelő pillanat. Így hát megpróbálta elodázni a dolgot.

 - Nem ez a legalkalmasabb időpont, hogy megismertesselek a túlvilág történetével! Hiszen még nem is ismerjük egymást!

 - Az még várhat!

 - Igazán? – kérdezte meghökkenten Celest – Az ismeretség várhat, de az nem, hogy egy olyan dolgot tudj meg, amit nem lesz könnyű felfognod és elhinned, főleg, hogy még bennem sem hiszel!

Tim dühösen nézett rá, a lány fájó ponton érintette, igaz volt, hogy még nem hitt benne feltétel nélkül, de megpróbált mindent. Talán ha nem derül ki, hogy tulajdonképpen ő az egyetlen, aki nem érhet hozzá, akkor könnyebb lenne a dolog. De így..

 - Ne sérts meg, tudod jól, hogy mi miatt nem hiszek még mindig teljesen benned! De most nem ez a lényeg! Szeretném végre tudni, hogy mi ez az egész! Miért vagytok ti angyalok? Miért kell minket megvédenetek? És miért beszéltek úgy a démonjainkról, mint valami rákfenéről, amit le kell győzni?

 - Ez nagyon hosszadalmas és fárasztó történet, de ezt máskor beszéljük meg inkább!

 - Tudtommal, neked teljesítened kell a kérésemet! Nekünk barátságban kell lennünk! Nemde?

 - De igen… - hajtotta le a fejét Celest.

 - Akkor meg, ha szeretnénk jó kapcsolatot egymás közt, most szeretném hallani!

Celest beleegyezően bólintott. Már nem volt vissza út. Érezte mekkora ostobaságot követett el mikor nem tudta befogni a száját. Ez az egész most nagyon rosszul jött ki. Azt remélte, hogy Timet egyáltalán nem fogja ez érdekelni, azonban tévedett. Nagyon is érdekelte, és követelte, hogy elmondja mi is az, ami miatt az angyaloknak meg kell védeniük a halandókat.

 - Nos akkor, azt hiszem, a legjobb lesz, ha leülsz, mert nem lesz rövid!

Tim lehuppant a fűbe és várakozóan tekintett a lányra, aki nagyot sóhajtott és ő is leült a fiúval szemben. Kezeit lemondóan az ölébe ejtette. Először mindent át kellett gondolnia és Gabriel engedélyét is meg kellet várnia, azzal kapcsolatban, hogy az egész történetet, vagy csak egy részét mesélheti-e el. Reménykedett benne, hogy az arkangyal a rövidebb verzióra ad csak engedély, de tévedett. Így hát nem volt választás… A feljebbvaló azt parancsolta, hogy mindent el kell mondania, a védence pedig követelte a történetet. Két személy közt őrlődött, nem tudta mihez is kezdjen. Végül nagy levegőt vett és megszólalt.

 - Az Úr mindenek előtt alkotta az angyalokat. Számunkra a túlvilág mezsgyéjén jelölt ki egy otthont. Ez az Angyalok Városa, vagy ahogy a Három Kódexben írva van a Santaria. Az angyalok az első teremtmények. Mi hamarabb léteztünk, mint maga a világ. Városunk már az idők kezdete előtt felépült. A feladatunk, hogy vigyázzunk rátok emberekre, s ezáltal mi alacsonyabb rendűnek számítunk. Mi vagyunk az összekötő kapocs köztetek és az Úr közt. Az Úrhoz azonban nem mi állunk a legközelebb. Az angyalok három karra és kilenc csoportra oszlanak. Az első karba tartoznak a kerubok, a szeráfok és a trónusok. A másodikba a hatalmasságok, a fejedelemségek és a nemességek. Én a harmadik karban az első csoportba vagyok sorolandó az védelmező angyalok közé. A vezetőink az arkangyalok, ők név szerint: Michael, Gabriel, Uriel, Rafael, Sariel, Metatron és Raquel. Ők tagjai az Angyalok Tanácsának. Ők számunkra is vezércsillagok, mert ők közvetlenül is beszélhetnek az Úrral. Ők hozzák nekünk a hírt, hogy kire kell majd vigyáznunk és ők azok, akik őrzik, hogy semmilyen helytelen kapcsolat ne alakulhasson ki a védenc és védelmező közt. Én a védelmezők csoportjában az első osztályú angyalok közt foglalok helyet. Ez azt jelenti, hogy az arkangyalok után a mi osztályunknak van a legnagyobb spirituális és túlvilági ereje. A Túlvilági Archívum vezetője, Metatron az Úr trónusa mellett áll a szeráfok és a kerubok társaságában, mivel ő Úr írnoka is egyben. Radweriel pedig a Feljegyzések Könyvének Őrzője. Santaria nem egyezik azonban a mennyekkel, mi nem találkozunk a halott lelkekkel.

 - Akkor te, hogy találkoztál anyámmal? – vágott közbe Tim.

Celest összehúzta szemöldökét, Tim pedig behúzta a nyakát a lány arckifejezése láttán.

 - Ööö… bocsánat! Folytasd!

 - A halottak lelkei sohasem léphetik át Santaria kapuját. A városban sok angyal él, legalább annyi, mint ahány ember élni fog a Földön. A legtöbben csak egyszerű hírvivők azonban, akik jelenésként adják tudtul Urunk üzenetét a halandó világban. Mi védelmezők viszonylag kevesen vagyunk, de ez azért van, mert egy őrző angyal sokszor egész családok, dinasztiák védelmezői.

Az angyalok története sok harcot és szörnyűséget, de rengeteg szépet is magában hordoz. Az Úr egyszerre teremtett minden angyalt, ezért mi az ő részei vagyunk. Nem lehet azonban mindek isteni lénynek nevezni, mert közel sincs akkora hatalmunk, mint Teremtőnknek. A legnagyobb hatalommal a szeráfok, azaz a szeretetvivők valamint a trónusok és kerubok vagy más néven az őrök rendelkeznek. Az irinek a mennyek kapuját őrzik. A elokimok az eltévelygett lelkek hazavezetői, míg a quiddisinek a szentek és Isten dicsőítésére tanítják az embereket. Ha olvastál már részletet a Bibliából, akkor rájössz, hogy a quiddisinek látogatnak el oly sokszor az emberekhez. Ők azok, akik hatalmas fénytüneményként lépnek a halandók színe elé. Na és persze vannak az arkangyalok az angyalok és az ofarinok. Az ofarinok jelképezik a hidat ég és föld közt. Tulajdonképpen az arkangyalok és az angyalok közt állunk mi védelmezők. Minket köztes csoportnak neveznek, mert nem vagyunk még arkangyalok, de már nagyobb a hatalmunk, mint egy angyalnak.

A világ megteremtése előtt jóval az angyalok már léteztek. Minden szép és jó volt. Úr parancsba adta a Túlvilági Könyvtár létrehozását, valamint felkészített minket az ember eljövetelére, melyre emberi mértékkel nézve közel 6000 évet kellet várnunk.

 - Mennyit? – kiáltott Tim – Hát te már ilyen öreg vagy?

Celest elhúzta a száját, mire a fiú ismét elszégyellte magát.

 - Ez alatt az idő alatt, íródott a Sors Könyve és a Feljegyzések Könyve. Elkészült az Angyalok Törvénykönyve, melyben a ránk vonatkozó törvények lefektetésre kerültek. Tulajdonképpen azt hiszem minden ezzel kezdődött. Az angyalok egy csoportja fellázadt a törvények ellen. Nos gondolom ez a rész már ismerős egy kicsit.

 - Igen, megtanították az iskolában. Lucifer fellázadt az Úr ellen, mert nem engedte, hogy megteremtse az embert és nem adott neki isteni hatalmat. Ezért aztán elhagyta a mennyországot és a pokolba ment, mert ott szabad lehetett. – mondta büszkén Tim.