1.fejezet

A palota egyik kihalt részénél ücsörögtem. Sok mindenről gondolkodtam mostanában. De igazából csak egy valami érdekelt igazán. Hogy kijussak ebből az úgynevezett „otthonból”. Ebből a számomra teljesen sivár világból. Mindig is nagyon érdekelt a külvilág. Rukvo király az apám az Univerzum megalkotója. Így teljesen elfoglalt volt mindig is a különböző Földet fenyegető veszélyek kiköszörülése miatt és egy csöpp ideje se volt a családjával, vagyis velünk foglalkozni. Termina királyné, az anyám pedig a húgomat babusgatta folyamatosan, nem mintha nem lett volna több száz dada akik szívesen vigyáztak volna Elenára. De a kedves királyné velük sem volt megelégedve ezért állandóan váltogatta őket. Ha egy kis ideje is maradt arra, hogy velem foglalkozzon, mindig csak annyi volt a hozzáfűznie valója, hogy „Hidd el én sajnálom, hogy nem tudok veled annyi időt tölteni, de a húgod minden energiámat kiveszi belőlem és én nem szeretném, hogy úgy érezze őt csak a szolgálók nevelték.” Nem voltak ezek többnél, mint üres szavak. Ilyenkor mindig csak megértően bólintottam vagy mosolyogtam, de legszívesebben a Pokolba kívántam őt és Elenát is. Az Isten szerelmére! Három évvel fiatalabb nálam. Mire én ennyi idős lettem, már rég megutáltam, hogy mindenki állandóan körülöttem nyüzsgött és félpercenként megkérdezték, hogy óhajtok-e valamit. Persze amikor ahelyett, hogy velem is foglalkozhatott volna kicsit az anyám inkább elment szórakozni az udvarhölgyeivel. Az egyetlen személy aki talán igazán törődött velem az meghalt amikor betöltöttem a tizennegyedik életévemet. Ő volt az édesanyám egyetlen testvére, Catrine. Életerős nő volt és én is mindig olyan akartam lenni. De elvesztése nagyon megviselt. Talán egyetlen személy pótolhatná ez ő helyét. Az egyik udvarhölgyem, Fiel. Egyidős velem, ő is most lesz tizenhét. Csak őt nem szeretném még jobban a közelembe engedni. Félek attól, hogy újra megsérülök. Egyesek szerint túl hideg és visszautasító vagyok mindenkivel. Belőlük a féltékenység beszél. Irigykednek arra, hogy ki az apám és hogy milyen úri hölgyhöz méltóan nőttem fel. Igen, bevallom néha élveztem ezt a helyzetet amikor elkaptam egy-egy dühös pillantást a testőröm háta mögül. Mert nélkülük ki se mozdulhattam a palotából. De ez már megint egy másik dolog. A lényege az egésznek, hogy el akartam menni innen jó messzire és mégsem akartam itt hagyni őket. Szóval felálltam a helyemről ahol mindig gubbasztani szoktam. Elhatároztam, hogy meg fogok változni. És ebben nem akadályozhat meg semmi és senki. Nem engedem meg senkinek, hogy megállítson. El fogom érni azt amit szeretnék. Elindultam a szobám felé kicsiket szökkenve élvezve, ahogy combközépig érő hullámos hajam csiklandozza szabadon hagyott vállaim. A lakosztályom elé érve egy küldönc rohant hozzám kifulladva. Illedelmesen meghajolt és beszélni kezdett.

- Már mindenhol kerestem Liz hercegnő. A király hívatja önt. Azt mondta nagyon sürgős.- tájékoztatott a tényekről majd ismét meghajolva eltűnt a szemem elől. Nem tehettem mást, elindultam apám irodája felé. Útközben megjegyeztem magamnak, hogyha mindenhol keresett volna ez a szolga megtalált volna. De inkább nem törődtem ilyen kis apróságokkal. Gondolatmenetemet követően észre se vettem, hogy már Rukvo király ajtajánál állok. Bekopogtam majd hallottam apám ideges hangját.

- Ki az?- dörrent rám, nem is sejtve, hogy én állok az ajtó előtt.

- Liz.- vontattam kicsit gúnyosan, bár egyáltalán nem haragudtam.

- Gyere be.- enyhült meg végül a király. Beléptem a hatalmas szobába körül se nézve. Szinte már minden zugát ismertem kívülről.

- Miért hívattál?- kérdeztem szkeptikusan, mivel általában ha beszélni szerettem volna vele, mindig én jöttem. Neki igazából eszébe se jutott volna magától. Megálltam az asztala előtt és vártam. De a válasz helyett csak egy ideges sóhajt hallottam. Már előre féltem a választól és szerencsére apám nem óhajtott válaszolni. Helyette sajnos megtette valaki más a hátam mögül.

- Mától fogva el vagy jegyezve Liz hercegnő.- ismerős volt a hangja. Megpördültem a tengelyem körül és beláttam, hogy igazam van, már tényleg láttam ezt az embert amikor az egyik bálon apámmal társalgott valami udvarkarbantartási gondokról. De csak most fogtam fel igazán, mit mondott az előbb.

- Hogy mi?- kérdeztem minden eddig tanult etikett megrovására. Államat szinte keresgélnem kellett.

- Jól hallottad hercegnő.- mosolygott önelégülten a negyvenes éveinek végén járó férfi. Hitetlenkedve fordultam vissza apámhoz aki csak szótlanul ült és nem akart a szemembe nézni.

- Igaz ez?- kérdeztem kissé elcsukló hangon.

- Sajnálom kicsim én csak neked akarok jót.- nézett végre egyenesen rózsaszín, kétségbeesetten pislákoló szemeimbe.

- De igaz nem vele?- céloztam a türelmetlenül mögöttem két méterre álldogáló apámnál kisebbrendű királyra.

- Nem.- nyögte végül Rukvo király. Kicsit nyugodtabb lettem a válasz hallatán mire egy ideges morgást hallottam.- A fiával.