|
ANGYALSZÁRNY by Yumi-chan
Yumi-chan 2007.04.25. 18:23
2. fejezet - Írni, csupán hagyj írni...
Rabságban vagyok. A testem, eme korlátozó tárgy rabságában. Bár sokat köszönhtek neki. És mégis... A billentyűzet fölött görnyedve írok estétől reggelig és fordítva. Miért ilyen a világ? Ahol a könyveket tüzelőnek használják; ahol csupán éber álmodók vannak, akik nem hisznek saját világukba. El kéne mennem innen. Felszálni egy ködös, cigaretta füstben úszó régi, bőrüléses buszra. Itt hagynom testemet porrá hamvadni. Mágará hagyni az embereket: akik már nem becsülik meg az igaz, szívbe markoló valóságot: az álmokat. De nem. Nem tehetem. Mert mi történne akkor, ha elmennék? Meghalnának a történeteim. Eggyel kevesebb álom világ létezne és az angyal gyermekeknek egyel kevesebb menedéke. Álmaimban börtön láncok tartanak egy gödös sötét helyen. A hátam a nyirkos fal hidegsége borzongatja. És én nem tudok írni. Aztán fényt látok. Egy idős öregúr próbál nekem mondani valamit. De csak ennyit hallok: "Bízz a világodban Sren. Mi álmodunk, írd a történetünk. A világ utolsó igaz írójaként hagyd, hogy lelked poros bőrülésen ébredjen; hogy lásson temetőket ésréteket elsuhanni..."
De nem értem... Hiszen száz és száz más író van a világon. Én csupán... Csupán írok. Arról ami bennem van. És arról ami a sorok közötti valóság: erre a ködben uszó bűnös valóságra...
Az angyalok nem hazudnak. De aszívek már nem olyanok mint régen. fekete foltok, amik elcsúfíták a szép arcú embereket és szárnyak amik megszépítik a torzt. De mi vagyok énebben a lelketlen koszos világban. Csak egy a sok bűnös ember között? Ha így van tennem kell valamit. Újra írnom a saját életem. Vagy talán már ezt is meg tettem. Buszmegálóban állok és sietve keresem a jegyet, hogy felszálhassak a busznak álcázott élet járatra. Arra ami kivezet ebből a lusta, poros életből.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
